Skip to content

Zsebrádió 2.0

2017. 05 25

A fülhallgatós emberek a metrón nagy valószínűséggel podcastot hallgatnak, mondta egy michigani rádiós. Bár az ő tapasztalatai szerint az amerikaiaknak még csak a negyede hallott a podcastról, érdemes ezt az új műfajt is megismerni, mert azon kívül, hogy olcsó és szórakoztató, a személyesmárka-építés egyik eszköze is lehet. A Metropolitan Egyetemen két podcastos műsorvezető tartott workshopot március 20-án.

A podcasting olyan digitális, epizodikus hanganyag terjesztése az interneten, amelyet a hallgatók okostelefonja automatikusan letölt – szólhatna a hivatalos definíció, de talán egyszerűbb, ha elintézzük annyival, hogy a podcast hordozható, letölthető rádióműsor. Legalábbis bennem így maradt meg annak a háromórás előadásnak a végére, amelyet Pohly Ferenc és Szedlák Ádám Zoltán tartott a Budapesti Metropolitan Egyetemen. Mindketten újságírók, a Meti Heteor nevű podcast készítői. Szedlák Ádám így fogalmazott: „A podcast és a rádió annyira rokon, mint a vlog és a tévé.”

 

Elkapták a gyilkost

A podcast kifejezés egy brit technológiai újságírótól származik, az iPodot kötötte össze a broadcastinggal, a műsorsugárzással. A magyar nyelvű podcastok száma nagyjából százra tehető, a fele filmekkel, sporttal vagy IT-val foglalkozik, de a kisebb szubkultúrák is felfedezték már a műfajt. A Bodybuilder rádióban például gyakori téma a szteroid, a Párásító alkotói az e-cigaretta hazai apostolai, mások az angliai magyarok életéről beszélgetnek. Több profi rádióműsor is letölthető, néhányat közülük – akárcsak a BBC-nél – félórás etapokra bontottak. „Ez teljesen szembe megy a podcast logikájával – mondta Szedlák Ádám. – Nincs az az isten, hogy összeválogassam az MP3-akat a telefonra, aztán keresgéljem, mikor ér véget a műsor előtti időjárásjelentés.”

Néhány témában viszont csak elvétve készül podcast, ilyen a politika vagy a művészet. Nálunk még hiányzik, de az USA-ban népszerű a hangjáték és a dokumentumműsor is. A Serial epizódjaiban például felderítetlen gyilkosságokat göngyölítenek fel.

 

Akciós a matrac

„A podcast hobbinak nehéz, és nem fizet jól” – magyarázták az előadók, miért kevés az idő- és energiaigényes anyag. Magyarországon még nem csaptak le rá a hirdetők, Amerikában azonban akad néhány cég, amelyik lát benne fantáziát. „Mókás, amikor az egyik biztonságpolitikai műsor tisztességben megőszült főszerkesztője adás közepén arról beszél, hogy azon a héten melyik matrac akciós – mondta Szedlák Ádám. – Ahogy a blognál, a podcastnál is az előállító személyisége, függetlensége garantálja a hitelességet, amibe ezek a reklámok csúnyán belerondítanak. Egy kis kikacsintás azért van benne, hogy kedves hallgatók, én is tudom, ti is tudjátok, hogy béna, de ebből van a zsé.”

A magyar podcastosok közül az e-cigisek fedezték fel először a Patreon nevű felületet, amelyen keresztül támogatásokat kérhetnek a közönségtől. Pohly Ferencék is kipróbálták, a négy-ötezer hallgatójuk eddig havi nyolcvan dollárral segítette őket, ami arra elég, hogy fedezze az online-előfizetéseket, illetve vettek belőle egy mikrofont. De azért fenntartják, hogy a podcastot újságíróként inkább a személyesmárka-építés eszközeként érdemes felfogni.

A legnagyobb magyar podcastok közös felmérést készítettek arról, kik és miért hallgatják őket. A több ezer válaszadó fele olyan tinédzser fiú volt, aki gamer tartalmat követett. Az előadóink is megkérdezték a hallgatókat. Többségük budapesti, fogékony az informatikára, huszonöt-harminc év közötti. Kétszáz férfi válaszadóra tíz nő jutott. Pohly Ferencéket az lepte meg, hogy többen néhány száz fős zsákfaluból írtak.

 

Hangminőségpornó

„A podcast úgy készül, hogy az ember ül a számítógép előtt, és belebeszél egy mikrofonba – foglalta össze a lényeget Pohly Ferenc. – De nem kötelező minden szereplőnek együtt lennie, mi például a saját otthonunkban, a város két végéből nyomjuk.” Mint mondják, a világ boldogabb fele – keverőpulttal, mikrofonállvánnyal felszerelt, akusztikus panellel bélelt – házi stúdióból dolgozik, ők már annak is örülnek, ha nem hallatszik bele a mentő, a villamos, a kutya vagy a gyerek.

Szedlák Ádám megemlítette a „hangminőségpornót” is: „A kényesebbek csak azt az audiót hajlandók meghallgatni, ami kristálytiszta, mint a hegyi patak, de azért a jó tartalom sokat ment a helyzeten. Az egyik amerikai műsorvezető a világ legrosszabb telefonvonalán hívja fel a híres írókat, zörög, csattog, talán még egy teherautó is eldübörög a háttérben, de végig fogom hallgatni, mert érdekes.” A podcastosok szerencséje, hogy a közönség általában zajos környezetben, mondjuk metrón hallgatja őket, tehát toleránsabb a zörejekre.

A készítők egy VoIP telefonos programon keresztül beszélgetnek, utána a hangsávokat összedolgozzák, megszerkesztik. A kész MP3-at olyan szerverre töltik fel, amellyel lehet streamelni. (Erre a Dropbox vagy a Google Drive nem alkalmas, de mondjuk a Podcasts.com már igen.) A közönséget RSS-en keresztül értesítik az új anyagról, sőt akik feliratkoztak a csatornára, azoknak az okostelefonja automatikusan le is menti a fájlt.

 

Prostituált bőröndben

„A rövid hírműsornál még elmegy, ha valaki egyedül beszél, de amúgy picit unalmas, olyan, mint amikor valaki felolvassa a házi dolgozatát az osztálynak” – mondta Szedlák Ádám. A „szakértős, interjús” műsor viszont remekül működik. Jó az állandó csapat is, mert a készítők egy idő után összecsiszolódnak, kialakulnak a szerepek, és „elpingpongozhatnak” egy-egy kérdésről vagy hírről. „Ennek szélsőséges formája, amikor egy kocsmai beszélgetést rögzítenek, amit elég könnyű összehozni, de a teljes anarchia általában rosszul hallgatható.”

Akárcsak a profi műsoroknál, itt is érdemes alaposan megtervezni az adást, a „majd csak beszélünk valamiről”-féle, spontán csevegés csak akkor köti le a közönséget, ha a beszélgetők személyisége magával ragadó. Az infotainment iskolapéldája az a brit podcast, amelyben egy kvízműsor háttérkutatói elmesélik, milyen gyöngyszemekre bukkantak az interneten. Például, hogy Nixonhoz egyszer bőröndben csempésztek be prostituáltat az alvilági haverjai, vagy hogy a Star Warsban az aszteroidákat valójában krumpliból formázták.

 

Káromkodni szabad

Mivel a podcastokat – egyelőre – nem a haszon érdekében állítják elő, a médiatörvény sem vonatkozik rájuk, így például a termékmegjelenítést nem kötelező bemondani. A becsületsértéssel viszont érdemes csínján bánni, mert a podcastoknál a sértett a helyreigazítás helyett polgári perrel vehet elégtételt.

Az előadók sorra vették a gyakori hibákat. Az ő-zésről nehéz leszokni, pedig célszerűbb inkább elnémulni gondolkodás közben, a vágóprogram könnyen eltünteti majd a szüneteket. Élőben, baráti beszélgetésben nem zavaró, de podcastban bántó a sok töltelékszó („Aha, aha”), vagy amikor valaki háromszor ismétli el ugyanazt, csak más szavakkal. Hiba, ha a műsorvezető azt feltételezi, hogy a közönség is olyan mélységben ismeri a témát, mint ő, és olyan szintről indul, hogy a laikusok képtelenek értelmezni a történetet. Mivel a podcast szabadabb műfaj, a hallgatókat általában nem zavarja a káromkodás, de azért akadnak olyan készítők, akik tudatosan elkerülik. Az egyik csapat például egyszer káromkodás helyett gyümölcsneveket használt: „Ezt jól elbanánoztuk.”

/ Pór Attila /

Reklámok

Fake News – Post Truth workshopot szerveztünk a Hyderabad – Leeuwarden – Csíkszereda – Budapest tengelyen

2017. 05 22
group pic

Csoportkép zászlóval

A nemzetközi workshopon holland, erdélyi és magyar diákok dolgoztak indiai, holland és magyar oktatók vezetésével, négy kisfilmen, május 8 és 12 között a Metropolitan Egyetemen.

Amrit Amlan Pattanaik Digitális történetmesélés és álhírek címmel tartott előadást az Adri Schokker és Rétfalvi Györgyi által vezetett workshop első napján. További inspirációért a Kétfarkú Kutya Párt főhadiszállására mentünk Kovács Gergelyhez. A workshopról Földes Máté és Bagyinszki Dániel készített riportot.

Videó a Fake News – Post Truth Workshopról

 

Miért ilyen menő a Facebook-videó?

2017. 03 6

Mióta 2013 elején a Facebook elkezdte tesztelni, majd 2015-ben bevezette a hírcsatornán automatikusan elinduló videókat, a formátum népszerűsége és gyakorisága beállt egy egyre meredekebben felfelé ívelő görbére. Kezdetben az újítás idegennek, és kissé idegesítőnek hatott, hiszen emlékezhetünk, mennyi felesleges kattintással járt, hogy a kelletlenül elinduló videót elnémítsuk, letekerjük a hangerőt, egyúttal megszokjuk, hogy ilyen videók lepik el a hírcsatornánkat. A Facebook később elnémította az automatikusan induló mozgóképet, ezzel eljutva a ma használatban lévő, kimondottan coolnak számító formátumig.

A Facebook 2016-os harmadik negyedévi értékelője alkalmával Mark Zuckerberg azt mondta: „Azt látjuk, hogy az emberek egyre több videót készítenek és osztanak meg, és borítékolható, hogy a videós formátum csak még fontosabbá válik a jövőben. Ezért igyekszünk olyan lépéseket tenni, hogy a felhasználók minél könnyebben készíthessék el a videóikat, és minél sokrétűbben tudják kifejezni magukat.”

De miért is van ekkora sikere a videós formátumnak? Elsősorban azért, mert a fogyasztói szokások a közösségi média és a technika fejlődésével egyre inkább átalakultak. Tartalomra és időráfordításra is sokkal kevesebbet olvasunk, mint akár 10-15 évvel ezelőtt, miközben az internet jóvoltából ma már régi ismerősként köszöntjük a vloggereket (videó-bloggerek), akik hosszú, terjengős cikkek helyett mozgókép és beszéd formájában adják közönségük tudtára a mondanivalójukat. Így kapott az alkalmon a Facebook is, és az Instagram és az azóta jobb létre szenderült Vine mintájára egyre nagyobb teret adott a videóknak.

Ahogy a bevezetőben is olvasható, nehéz volt megszokni az újítást, és annak dacára, hogy a videók némán indulnak el, és azokat ki is lehet kapcsolni, a felhasználók zöme a mai napig úgy gondolja, hogy túl sok audiovizuális poszt jelenik meg a hírfolyamukban. Az látható tehát, hogy a korszaknak megfelelően van igény a Facebook-videóra, de egyúttal ismerni kell a trendeket és bevált praktikákat ahhoz, hogy a tengernyi anyag között olyat tudjunk alkotni, ami felkelti a tömegek érdeklődését.

 

Audiovizuális helyett csak vizuális

 

Mióta a Facebook a felhasználókra bízta a videók hangjának bekapcsolását, a felgyorsult és felületes fogyasztás következtében a videók nagy részének hanganyaga – hacsak nem videoklipekről van szó – kárba vész. Ezzel nem is lenne probléma, de így sokszor az egész mozgókép jelentését veszíti, így ezt a területet mindenképp orvosolni kellett. A megoldás a feliratozás lett, mely által nem kell megszakítani a zenehallgatást, nem kell fülesért nyúlni, ha épp a felhasználó a villamoson nem akar mindenki füle hallatára filmkritikát, vagy trailert nézni, ráadásul a feliratok csak egy újabb lehetőséget kínálnak arra, hogy a készítők még élvezetesebbé tudják tenni a mozgóképes anyagot. Ha videózásra adjuk a fejünket, jelenleg vitán felül az egyik, ha nem a legfontosabb tenni való az, hogy igényes és profi feliratot készítsünk az anyaghoz, ami ugyan könnyűnek tűnhet elsőre, mégis sok helyütt el lehet vele csúszni. Azonban, ha jól dolgozunk, szinteket emel az videó élvezeti értékén!

https://www.facebook.com/Indexhu/videos/1512659382100695/

Az Index, Oscar-díj átadóról készített videója egy remekül összerakott anyag. Azon túl, hogy fontostól kevésbé fontosig haladva dolgozza fel a majd három és fél órás gála fontosabb mozzanatait, lényegre törően, és jól elhelyezve segít az olvasónak a felirattal, így az „némán” sem marad le semmiről.

 

Vertikálisvideó-szindróma

Bármennyire is mesterkéltnek tűnik, ez bizony egy létező fogalom, melyet egy ellentmondás hívott életre. Legtöbbünkben az a kép él, hogy fénykép, vagy videó készítés alkalmával a telefonunkat az eredetihez képesti vízszintes helyzetbe forgatjuk, azon egyszerű oknál fogva, mert így esztétikusabb tartalmat tudunk gyártani, ráadásul a TV-k és számítógépes monitorok nagy része is 16:9-es képaránnyal, azaz horizontális képpel operál, melyeken gyakran visszanézzük az elkészített képeket, videókat.

Újra közbe szól azonban felhasználók megváltozott szokásvilága. Azt már említettük, hogy a felhasználók szerint zavaróan sok videó jön velük szembe a hírcsatornán, legtöbbjüket átugorják, párba belenéznek, és csak keveset néznek végig, elejétől a végéig. Épp ezért a felhasználók zöme végig vertikálisan tartja maga előtt a telefont, a MOVR Mobile Overview felmérése szerint nem kevesebb, mint 94%-ban. A jelenségre már reagáltak a különböző közösségi médiumok (Facebook, Instagram, Twitter, Snapchat), manapság úgy lehet vertikálisan tartott telefonnal videót nézni, hogy a képernyő oldalain nem jelennek meg fekete, vagy homályos, egyszóval kihasználatlan felületek.

vertik

Bármilyen szomorú is, ez már egyre kevésbé lesz érvényes Forrás: http://www.ize.hu/ize/post/64700

Milyen hosszú legyen?

A Facebook nagyjából minden videó formátumot támogat, összesen 4 GB-nyi anyagot tölthetünk fel egyszerre 120 perces időkorlátozással, vagyis nagyon nehéz belőni azt, hogy milyen hosszúságúnak is kell lennie egy ideális Facebook-videónak. Rengeteg függ persze a tartalomtól, és az elért felhasználók hozzáállásától, de nagy általánosságban meghatározható, milyen hosszúságúra kell terveznünk a videóinkat.

A BuzzSumo nevű, internetes adatok statisztikáival foglalkozó oldal adatai szerint azokat a videókat nézik meg a legtöbben, amelyek hossza körülbelül négy percre tehető –ami egyébként megfeleltethető egy átlagos videoklip hosszának is. Az igazán hosszú, fél órásnál hosszabb anyagok száma elenyésző, így arányaiban nem is ezeket nézik meg a legkevesebben. A BuzzSumo szerint legkisebb nézettséggel a 0-20, és 40-60 másodperc hosszúságú videók rendelkeznek.

 

Mi várható a jövőben?

Mark Robertson video-marketing szakember szerint – ahogy az már szemmel látható- a jövő a live videóké lesz. Ezt egyrészt maga a cég, másrészt a felhasználók generálják, és a Facebook már javában dolgozik azon, hogy minél jobb felhasználói élményt tudjanak nyújtani a videózók számára. Robertson szerint az, aki sikeres akar lenni a Facebook-videózásból, mindenekelőtt azon kell, hogy elgondolkodjon, mi az a műsorformátum, amire a felhasználók vevők lennének, ami nemtől, kortól függetlenül a legjobban kielégítené a felhasználói igényeket. Robertson szerint a jövő formátuma az élő bejelentkezéses interjú (Kérdezz bármit! [Ask-Me-Anything!] Kérdés és válasz [Q&A]) lehet, amely térhódításának kezdete már napjainkban is tetten érhető.

/Rugli Tamás/

Adatbiztonság (nem csak) újságíróknak

2017. 02 21

Egy dolgot le szeretnék szögezni az elején, nem létezik olyan, hogy tökéletes biztonság. Ellenben sok eszköz áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy megpróbáljuk a legjobbat kihozni a helyzetünkből.

 Erre adott lehetőséget a Független Médiaközpont (FM) két, egymással szorosan összefüggő eseménye a Sajtóházban, amelynek első,február 2-án tartott része inkább a figyelem felkeltésére szolgált. A második, február 10-ei gyakorlati foglalkozásként meghirdetett része pedig olyan elméleti plusz foglalkozás volt, ahol a jelenlévők biztos alapot és informatikai gyorstalpalót kaphattak az infromatikai adatbiztonságról, amit a gyakorlatban is alkalmazni lehet. A foglalkozást Keleti Arthur vezette, aki a kerekasztal-beszélgetésen is részt vett, Bodoky Tamással (Átlátszó), Pethő Andrással (Direkt 36) és Dr. Koncsik Anitával (TASZ).

A két alkalom együttesen több, mint nyolc órát ölelt fel, ezért meg sem próbáltam az ott elhangzott információmennyiséget belesűríteni a cikkembe. Igyekeztem azokra koncentrálni, amelyek felkutatása és használata a legtöbb esetben alapszintű informatikai tudással is kivitelezhető. Három plusz egy szintre osztottam az ismereteket és minden újságírónak, aki biztonságos adattárolást szeretne, ajánlani tudom a második szintig leírtak alkalmazását.

level1

Első szint

Az első szint, a sokszor hiányzó, de általánosságban mégis alapnak tekinthető eszközöket foglalja magába, vagyis ami az átlag felhasználótól készségszinten elvárható.

Ezek közé tartozik a kétlépcsős azonosítás, ami a Facebooktól, a Google-ig minden nagyobb, személyes adatunkat kezelő portálnál elérhető. Érdemes odafigyelni arra is, hogy még mindig a phishing-ből, azaz az emailben és közösségi oldalakon terjedő káros linkekre kattintásból szerzik a kiberbűnözők a pénzük jelentős részét.

Ha egy olyan keresőt szeretnénk ami nem profiloz bennünket (a saját elmondásuk alapján legalábbis), arra ott a DuckDuckGo.

 

level2

Második szint

Erre a szintre helyezem el azokat az ismereteket, amelyek biztonságos kommunikációt folytatni kívánó embernek, az esetek nagyrészében elégséges védelmet nyújtanak.

 A legfontosabb az, hogy a telefonunkon normál módon indított hívásokat nem lehet titkosítani és igazából csak akkor nem hallgatja le valaki, ha nem akarja. Ezért számos olyan VoIP-rendszerű és end-to-end (két végpont közti) titkosítást biztosító app/alkalmazás? van, ami megoldást jelent erre a problémára. Szakemberek nem ajánlják a Skype megoldását, de ezen kívül elérhető sok nem fizetős, mindeddig biztonságos program, mint például a Signal.

dsc_0096-4

Keleti Arthur, a gyakorlati foglalkozás vezetője, kibertitok jövőkutató Fotó: Kiss Eszter, Független Médiaközpont

Az emailezést is tudjuk a kétlépcsős azonosításon túl még biztonságosabbá tenni, erre pedig a PGP-t, azaz a Pretty Good Privacy protokollt lehet használni. A titkosítás (leegyszerűsítve) úgy megy, hogy a mindenkinek van egy kulcsa, amit ha megoszt és azzal titkosítva küldünk neki egy emailt, azt csak ő fogja tudni visszafejteni. A titkosítást többféle módszerrel lehet beiktatni levelezésünkbe, böngészőkiegészítéssel (pl. Mailvelope), illetve asztali programmal (pl. Thunderbird, angol leírás hozzá itt.)

Hasznos, illetve talán egy idő után nélkülözhetetlen programfajta, amit a biztonságunk szolgálatába állíthatunk, a jelszótároló. Ezek közül van olyan, amibe titkos  jegyzeteket is beírhatunk, illetve beépített jó-jelszó generátorral is rendelkezik, például a RoboForm. Nyilván ennél a típusú programnál fennáll a veszélye annak, hogy aki egy jelszavunkat megszerez, az onnantól az összes többihez is hozzáfér, ugyanis az alkalmazást jelszó védi, de ha már úgyis az emberek nagy része egy jelszót használ mindenhova, nem egyszerűbb egyszer kitalálni egy jó jelszót és a többit biztonságosan megoldja a program?

dsc_0088-1

Intenzív az eszmecsere Fotó: Kiss Eszter, Független Médiaközpont

Amennyiben érzékeny adatokkal dolgozunk, szükségesnek érezhetjük a jelszóval lezárt gépünket további biztonsági héjakba tekerni, ilyenkor jöhetnek jól azok a programok, amik a merevlemezünket titkosítják. Nyilván ez is egy jelszóval van védve, amit ha megszerez valaki, ez sem akadály, de lehet építeni arra is, hogy a biciklitolvajok is azzal a kerékpárral foglalkoznak, amelyiket a legegyszerűbben tudják ellopni. Az is igaz, hogy mivel ez egy szoftveres megoldás, a mostanában egyre népszerűbb és szofisztikáltabb zsarolóprogramok számára ez sem akadály, így is úgy is lezárják az egész gépünket. De ha arra szeretnénk ezt használni, hogy fizikailag ne férjenek hozzá az adatainkhoz (például kormányügynökségek elleni forrásvédelemnél) jó beépíteni ezt a védelmi pluszt.

 

Kitérő a zsarolóprogramokról: Miért éri meg?

Az előadó által hozott példában a vírust 147 szerver 90 000 fő/szerver sebességgel igyekszik terjeszteni a számítógépek közt, ami 10 százalékban sikeres is. Itt kb. 1,3 millió embernél járunk, akiknek a gépén ott ül a program. Ebből nagyjából 323 ezernél jár sikerrel és zárja le a gépet. Egyébként az előbb említett szofisztikáltság azt jelenti, hogy a bűnözők, akik pénzt akarnak csinálni ügyfélszolgálatot üzemeltetnek a vírusokhoz, akik kedvesen segítenek bennünket át a folyamaton, termékdizájnnal foglalkoznak, hogy minden “felhasználójuk” kiismerje magát a programban, továbbá árazási stratégiájuk van és sikerrel is járnak, naponta körülbelül 10 ezer embernél. A példában az Engler vírus szerepelt, ennél átlagosan 300$-t kértek a lezárás feloldásáért. Egy kampány (aggresszív futtatása a programnak) 34 millió dollárt (majdnem 10 milliárd forintot) termelt nekik ezzel a vírussal és nem egy ilyen kampányt vezényeltek le.

 

level3

Harmadik szint

Ezek a programok már egy kicsit bővebb utánajárást igényelnek, de még határozottan az átlag felhasználó által is érthető és elérhető kategóriába esnek.

VPN-nel (Virtual Private Network) elrejthetjük a weboldalak elől, milyen országból valóak vagyunk. Az egyszerű, ingyenes böngészőkiegészítőtől a masszív 8-10 dolláros havidíjat is elérő asztali programokig vannak a piacon verzióik.

A TOR-ral, ami egy egész böngészőt kínál a biztonságos netezésünkhöz. A böngészőt az amerikai hadsereg hozta létre, most sokan igyekeznek feltörni, egyenlőre sikertelenül. A Dark/Deep Web-et, ahol biztonságosan lehet érintkezni egy forrással, ezen keresztül lehet elérni. Évek óta nagyobb forgalom bonyolódik le itt, mint a “normál” interneten.

Aki pedig ennél is mélyebbre menne a titkosítását illetően, annak ott van a Linux alapú operációs rendszer, a Tails, ami egy DVD-ről vagy USB-ről betöltve semmilyen digitális nyomot nem hagy maga után az eszközön.

 

hardcore.png

Plusz szint: Oknyomozó újságíró expert forrásvédelem

A SecureDrop tényleg már csak azoknak kell, akik erős bizalmat kiépítve egy forrással, igazán kényes információkhoz akarnak a megfelelő szintű visszakövetethetetlenséggel hozzájutni. Jó böngészést hozzá, nem egyszerű.

 

Az interneten sok olyan oldal található, ami segítséget nyújt az ilyen és ehhez hasonló programok használatában, de ezek közül két, kifejezetten újságíróknak/aktivistáknak szóló weboldal is van. Az egyik a kanadai CJFE, aminek, köszönhetően a Független Médiaközpontnak lesz hamarosan magyar verziója is, itt található angolul. A másik a Security-in-a-box weboldal ami innen is elérhető.

 A sok technikai tudás mellett nem egy emberi tényező is hozzájárul a sikeres adatvédelemhez, ami az odafigyeléssel kezdődik. Válasszunk erős jelszót, ezt ne engedjük kilesni kíváncsi tekinteteknek, ha pedig annyira kényes az információ, amit megosztanánk, jó ötlet tenni egy kényelmes sétát egy informatika-szegény környezetben. Ha pedig morálisan megtagadnánk a hozzáférést az eszközünkhöz a hatóságnak, a legegyszerűbb azt nyilatkozni, hogy “elfelejtettük” a jelszavunkat.

 

Ne feledjük, a legbiztonságosabb eszköz az, ami ki van kapcsolva.

Utóiratnak és gondolatébresztőnek pedig álljon itt az NSA és a CIA vezető pozícióját is megjárt Michail Haydennek egy beszélgetése a Wall Street Journal egyik szerkesztőjével, amelyben kifejti a véleményét a feltörhetetlen titkosításról:

https://www.youtube.com/watch?v=6HNnVcp6NYA

 

Az ikonok forrása: Roundicon Freebies from www.flaticon.com

 

/Bagyinszki Dániel/

Milyennek látjuk a 2050-es évet? – Workshop Antwerpenben

2017. 02 13

16684666_1636354356391743_1870276985_n

Kevéssel karácsony előtt, a vizsgaidőszak elején értesültünk róla, hogy holland barátaink – ahogy Vass Vilmos tanár úr mondaná – meghívtak minket Antwerpenbe, egy új európai oktatásforma kipróbálására, a holland Tilburg University-vel és a belga Karel de Grote University College-dzsel együttműködésben. A tesztelendő módszer egy gyakorlati-, és csoportmunka-orientált képzés, amely prezentációs lehetőséget ígért.

Delegációnk egy héttel az indulás előtt találkozott először személyesen. Jómagam és Tomi mellé még két fő, Toró Nikolett és Herbut László, valamint Vass Vilmos tanár úr és Kiss Ferenc rektorhelyettes úr csatlakozott. Sok mindent sajnos nem tudtunk meg előre az eseményről, illetve az útról, mivel a szervezők sem közöltek velünk mindent azonnal. Később kiderült, hogy csupán egy napig tartózkodunk majd Belgiumban, így már az elején kalandnak ígérkezett az utazásunk.

brussels-charleroi-location

Innen már csak egy ugrás Antwerpen

Kevéske információinkkal mégis elboldogultunk. Február elsején indultunk útnak a késő délutáni órákban a Liszt Ferenc reptérről, ahonnan a belga fapados reptérre, Charleroi-ra érkezett meg gépünk. Később transzferbuszra vadásztunk, amire nem rátalálni volt nehéz, hanem a jegyet megvenni. A busszal, amely hasonlóan volt megtömve utasokkal, mint egy Budapest-Székesfehérvár helyközi járat, 50 percig utaztunk, hogy elérjünk a brüsszeli vasútállomásra, Brussel-Midi-be. Itt vártak ránk mentoraink, akik már aznap reggel eljöttek Magyarországról. Még egy óra út, pici nehézségek a recepcióssal és el is foglalhattuk szobáinkat – a tanárok külön, a lányok külön és a fiúk is külön.

tumblr_inline_ol7s29afdc1uahqxr_1280

Vajon melyik lehetett a lányok szobája?

Másnap reggel nem kis fáradtsággal keltünk fel és igyekeztünk energiával feltöltődni a reggeli alatt. Ezután összeszedtük a cókmókjainkat és elindultunk az ismeretlenbe. Ismeretlen volt, hiszen először jártunk egy idegen országban. De hát ezért volt ez az út kihívás, amit azért élvezni is lehetett. Miután megtaláltuk a villamost, ami a célállomás felé vitt minket, bliccelve ugyan, de legalább átutaztunk Antwerpen egy részén. A városon jól látszik a nyugati modernség, egyszerűség. A boltok, lakások, irodák mind-mind be vannak passzírozva egymás mellé kis tömbökben, de mégis könnyű elképzelni mennyire tágas és fényes helységek lehetnek az épületekben. A városnézésünk ennyiben ki is merült.

kollazs

Azért ez nem a turisztikai negyed

Tízre értünk az egyetemre, megismertük a szervezőket, tanárokat, gazdagodtunk ingyen kávéval és croissanttal. Ezután már csak a termet kellett megtalálnunk, és kiválasztani melyik csapathoz szeretnénk csatlakozni. A csapatoknál törekedtek arra, hogy senki ne legyen a saját nemzetével illetve, hogy legalább egy oktató legyen minden asztalnál. A résztvevők között a spanyolok, a hollandok és a belgák képviseltették magukat míg a török és a litván meghívottak sajnos nem jöttek el.
A workshop témája az idősek helyzete, az öregedő társadalom illetve a 2050-re vonatkozó jövőkép volt. Hogyan képzeljük el az egészségügyi ellátást? Milyennek látjuk az idősebbek, a nyugdíjasok helyzetét most és 2050-ben? Milyen problémákkal állunk szemben a saját országainkban és milyen megoldások segíthetnének ezeken? A módszer gyakorlati megvalósításakor A/3-as nyomtatványokra jegyzeteket készítettünk, ábrákat rajzoltunk és mindezeket csoportosan kellett összehoznunk. Országunk helyzetéről, a személyes véleményünkről kellett beszélnünk.

antw

Karel de Grote Univerity College – a helyszín

Az első felvonás három óra hosszú volt, ezután egy egyórás ebédszünet következett, az egyetem éttermében. Belgiumban nem igazán koncentrálnak az angolra, inkább a flamand, a francia és a holland dominál így félórába telt mire az ebédhez ülhettünk. Ezt követően tanáraink érdeklődtek a visszaút lehetőségéről és kiderült, hogy mi már csak egy órát maradhatunk. Lecsúszva így a nap maradék részéről, prezentációkról, 3 órakor elköszöntünk és visszaindultunk, hogy elérjük gépünket hazafelé. Sajnáltuk nagyon, hogy nekünk csak ennyi jutott, illetve, hogy a többi résztvevő még másnap is ott lesz.

16731123_1636351503058695_1426998149_n

Laci, Eszti, Tomi, Niki és a sörök

Városnézés ide vagy oda, a transzferbuszunk előtt, hazafelé még szakítottunk arra időt, hogy legalább egy igazi belga sört megkóstoljunk és lényegében megkoronázzuk rövid kis kalandunkat és összekovácsolódásunkat.
Összegzésképpen azt lehet mondani, hogy ennek az utazásnak volt is értelme meg nem is. Negatívum, hogy nem volt elég időnk a városban lenni, de főként jobban elmélyedni ebben a projektben. Másrészt az a tény is újra beigazolódott, hogy a magyarok angol nyelvoktatása nem elég gyakorlati. Tanulunk 30 igeidőt, szituációt és mégis olyan megszeppenve ültünk ott, mintha csak a legkezdőbb szinten lettünk volna. Ugyanakkor örültünk, hogy új kapcsolatokra tehettünk szert, most már van arról is fogalmunk mit jelent egy nemzetközi workshop illetve, hogy miért is vannak oda az emberek annyira a nyugati (főleg Benelux) államokért.

/Csicsek Eszter, Rugli Tamás/

A Facebook nem lehet tovább a „nem én voltam” srác

2016. 12 2

A Facebook alapítója, Mark Zuckerberg negyedalakos képet posztolt magáról és kislányáról, Maxről, ahogy nézik, miként válik Donald Trump az Egyesült Államok elnökévé. Az emoji a posztban arról árulkodik, Zuckerberg reményteljes: „Maxet tartva, azon gondolkodtam mennyi munka áll előttünk, hogy a világot jobb hellyé tegyük gyermekeink számára” – írta.

A jó hír Zuckerberg számára, eltérően legtöbbünktől, hogy ő tényleg jobbá teheti a világot, ha több felelősséget mutat a Facebook közzétételi stratégiája iránt. Felismerve, hogy a Facebooknak nagyobb szerepet kellene vállalnia a saját portálja szerkesztésében és felvenni olyan munkatársakat, akik értenek hozzá.

Barack Obama így nyilatkozott a hamis hírek problémájáról Michiganben a választás előestéjén: „Ha elégszer ismétlik a támadásokat, újra meg újra hazugságokkal bombáznak és ezek a Facebookon, valamint a közösségi médiában láthatóak, akkor az emberek elkezdik elhinni ezeket. Ez hozza létre az ostobaság felhőjét.”

Zuckerberg vitatta, hogy a hamis hírek befolyásolták volna a választás eredményét, ezt őrültségnek titulálta és megvédte az információk sokszínűségét, melyekkel a facebookozók találkoznak. Adam Mosseri, a cég termékfejlesztési igazgatóhelyettese elmondta, dolgoznak azon, hogy a téves információkat ki tudják szűrni. Zuckerberg szájából egyre kevésbé meggyőző az a védekezés, hogy a Facebook nem médiacég, hanem technológiai vállalat. Trump meglepő győzelme után a demokraták a Facebookon terjedő álhíreket hibáztatják, Zuckerberg nem védekezhet tovább azzal, hogy nem médiacéget működtet.

Valójában a Facebook – a legbefolyásosabb és legerősebb tartalommegosztó a világon – a nem én voltam” srác szerepkörét veszi fel a globális médiában. A Clintont támogatók és a Trumpot becsmérlők keresik az okokat, hogy hogyan válhatott egy jelölt – aki ilyen sűrűn és botrányosan hazudott – az ország legmagasabb beosztású emberévé. Hírszervezetek, különösen a televíziók, vállalják a felelősség azon részét, hogy ezekről a hírekről nem számoltak be kellőképpen. A nagyrészt rejtett propagandaoldalak, melyek megcélozzák és benépesítik a Facebook politikai körzeteit, még inkább felelősek.

Szorosan kapcsolódik ehhez, John Hermann a New York Times Magazinban közzétett írása Craig Silverman BuzzFeed sorozatáról. Hermann felhívta a figyelmet a Trump mellett kampányoló oldalak sötét működésére, melyet jól leír az, hogy csak a Facebookon vannak jelen:

„Ezek a hírforrások a Facebookon kívül nem léteznek, valószínűleg sosem hallottál róluk. Olyan neveik vannak, mint: Occupy Democrats; The Angry Patriot; US Chronicle; Addicting Info; RightAlerts; Being Liberal; Opposing Views; Fed-Up Americans; American News; és így tovább. Néhány oldalnak milliós, soknak százezres számú követője van.” 

Ahogy Hermann helyesen mondta, ezek az oldalak képviselték 2016-ban a média legmegosztóbb és legkevésbé megértett erőit. A színfalak mögött fiatal vállalkozók egy új csoportját találta, akik a Fülöp-szigetekhez hasonló helyeken, olcsó munkaerőt igénybe véve kreálták és terjesztették a Facebookon terjedő álhíreket.

Craig Silverman, a BuzzFeed egyik szerkesztője és az újságírásban alkalmazandó ellenőrzési technikák vezető képviselője, ugyanezt a témát ragadta meg és alapos elemzést végzett a hiper-partizán weboldalak és Facebook-oldalak világában. Bizonyítékot talált arra, hogy radikálisabb politikai pártok – jobb- és baloldaliak egyaránt – termelik a hamis hírek legnagyobb hányadát. Az álhírek megosztása az oldalak napi Facebook tevékenységének csaknem 40 százalékát is kitehetik.

Silverman leírja, hogy például macedón tizenévesek hoztak létre több száz Trump-párti Facebook oldalt, de nem az ideológia iránti elkötelezettségből, hanem pénzért. A hirdetések eladása automatizált és demográfiai adatokon alapul. Azok a tartalomgyártók, akik ezeket a látogatottsági adatokat létrehozzák, nem a cikkeik minősége alapján vannak jutalmazva.

facebook_zuckerberg_trump

Fotó: Facebook Newsroom

A temérdek valótlanság létrejötte és netes keringése nagy hatással volt az amerikai szavazókra, ahogy az angliai Brexit kampány eredményére is. Ahogy az USA-ban az elnökválasztásért, úgy Angliában a Brexitről való szavazás kimeneteléért is hibáztatható ez a jelenség. A The Financial Times írásában, John Lloyd egyenes párhuzamot von a közösségi web felemelkedése és az emigráció között, olyan alapon, hogy kik publikálnak ott. Ezt a változást a nyomtatott sajtó visszaszorulásával kapcsolja össze: „A print hanyatlása és a továbblépés az internet felé térdre kényszeríti a lapokat azáltal, hogy nagyobb teret kapnak az ellenőrizetlen kitalációk, kiszivárogtatások, összeesküvés-elméletek, valamint az érzelmek, a támogatás és a  gyűlölet kifejezése.”

Jim Rutenberg írta a New York Timesban, az olyan újságírók értéke, mint David Fahrenthold a The Washington Post-nál, jelentősen megnőtt a hamis hírek miatt. „Túl optimistának tűnhet, de az idei rengeteg álhír talán rávilágít a valódi hírek értékére.”– írta Rutenberg. „Ha így lesz, az újságírás megmenti az újságírást.”

Az a felvetés, miszerint jobb újságírásra van szükség, hogy harcoljunk az álhírek ellen, megnyerőnek bizonyul. Habár ez két újabb problémát vet fel. Nagyobb létszámú és jobb képzettségű újságíró szakma létrehozása bármilyen működő demokráciának alapvető célkitűzése kell, hogy legyen. A neten terjedő rosszindulatú valótlanságok megszűrése szintén magas prioritású feladat lenne. De az előbbi nem lehet megfelelő ellenszer az utóbbira.

Ugyanakkor valójában nagyon kevés az erős koholmány, vagy álhír. A többségük jelentéktelenül gyenge lábakon áll. A probléma inkább az, hogy a nagyszámú koholmány miatt, a hiteles írásokat sem veszik észre vagy nem hiszik el a fogyasztók.

Ahogy Gresham közgazdasági törvénye mondja, „a rossz kiszorítja a jót”. A versengő információs és szórakoztató gazdaságban, az újságírás minősége (vagy akár az információ pontossága) nem garancia a pénzügyi sikerre. A hamis és valódi hírek nem alkotnak külön csoportot, ők a tevékenység teljesen különböző kategóriái. De a Facebook idővonalán egyformának látszanak.

Ezáltal – kihagyva a Trump-követőket és ezek baloldali megfelelőjét – a Facebook felépítése létrehoz egy visszhangkamrát. Elszigeteli az olvasókat a különbségektől és a nézetkülönbségektől, bizonyítottan kereskedelmi okokból. A versengő hitrendszerek trollháborúja visszaélésekben és gyalázkodásokban mutatkozik meg, melyet egy rémálom folyamatosan moderálni, és ahogy a Twitter felfedezte, méregként hat a hirdetőkre.

A kereskedelmileg hatékony közösségi platformok, egy nem tervezett következménye, hogy aláaknázza a különböző nézetek közötti párbeszéd lehetőségét. A Facebookon be tudod állítani a személyes érdeklődési körödet, ami lehetővé teszi az érdektelen hirdetésektől való megszabadulást. A politikai kampányokban, a kudarc megértésének számtalan következménye van. Clinton kampánya kétségkívül az ellene irányuló álhírek miatt siklott ki.

A Facebook szerepében az is kényelmetlen, hogy a visszhangkamrák generálásával és az álhírek elhintésével is megelőzte a választást. Belső megbeszéléseken már vitatkoztak ezekről az álhírekből álló, hatalmas tartalom-mezőkről, mely tartalmak  professzionális újságírásként parádéznak, de ezek jobb esetben csak teljesen félrevezető és hibásan gyártott, rosszabb esetben aktívan pusztító, szándékos félrevezetésekből állnak. Kívülről is érte nyomás a Facebookot, különösen miután eltávolították az ikonikus „napalmos lány” fotóját. A platform elismerte, hogy finomítania kell saját szerkesztőségi gyakorlatán.

De mit is kellene tennie a Facebooknak? Amíg a cég és Zuckerberg el nem ismeri, hogy ez az ökoszisztéma a probléma, addig semmi sem fog történni. Nagyszámú embertömeg dolgozik az olyan problémák megoldásán, mint a szélsőséges toborzás, a gyűlöletbeszéd és a terrorizmus visszaszorítása. De a moderálórendszer nem működik jól, a visszhangkamrák rejtve maradtak, és az álhírek kicsúsztak az irányítás alól.

2224

Fotó: Jeff Chiu/AP

A Facebook sok mindent csinál a színfalak mögött. Értékelik a különböző megközelítéseket, érveket hallgatnak meg a nagyobb szerkesztői elszámolhatóságért és gondolkodnak azon, hogy hogyan lehetne javítani a nagyon drága moderáláson. De amíg ezek a folyamatok továbbra is részlegesek és rejtettek, addig Obama „ostobaság felhője” megmarad. A Facebook segített létrehozni egy olyan környezetet, ahol az észlelés többet számít, mint az igazság. Most pedig a közvélemény által megnevezett következményekkel kell foglalkoznia.

Forrás: Columbia Journalism Review                                                  /Varga Christian/

 

„A magyar médiapiac borzasztóan alulfejlett, alapvető dolgok hiányoznak belőle” –Interjú Gulyás Mártonnal

2016. 11 30
gm

Fotó: Rugli Tamás

Gulyás Márton szerkeszti és vezeti a Slejm – a torkon ragadt politika című közéleti videóblogot. A vlog már második évadát éli és népszerűsége egyre csak növekszik. Ennek kapcsán beszélgettem Mártonnal az elektronikus média magyarországi tendenciáiról, valamint a Slejm történetéről, eszközeiről és lehetőségeiről.

 

 

Kezdetek és előzmények

A Slejm előzményeként Gulyás Márton a plusz1 című műsort említette, amibe még a Krétakör színházi társulat tagjaként kezdett bele. Azonnal hozzátette, hogy nem volt fenntartható formátum, de viszonylag nagy sikere volt. Összesen 5-6 adás készült belőle. Sikere azzal magyarázható, hogy volt benne rajzfilm – lényegében egy magyar South Park.
Ennek folytatására motiváció és igény is mutatkozik, de műfajából eredendően iszonyatosan drága a fenntartása.

„Akkor is több millió forint volt, és most ilyen forrásokkal nem rendelkezem.”

A Slejm azonban nem egyszerűen a plusz1 folytatása. A koncepció kialakításában fontos szerepet játszott Jon Stewart Daily Show-ja és John Oliver Last Week Tonight-ja is. Ezek olyan hírkommentárok, amik nem csak szatírát csinálnak a legnyilvánvalóbb bullshit-ekből, hanem próbálják a dolgokat kicsit politikailag átkeretezni. Ebben a formátumban látta meg a lehetőséget Gulyás Márton.

„Másrészt meg azt láttam -akkor már aktivistáskodtunk egy 4-5 éve-, hogy van Magyarországon egy kulturális váltás, amit meg kéne csinálni. Van egyfajta tudásátadási hiányosság, aminek a pótlása nem történt meg, és ezzel kéne foglalkozni alapvetően.”

Ez a legelején annyiból állt, hogy letette a kamerát az egyik sarokba, leült elé, és elkezdett beszélni. Azóta rengeteg minden változott és sokat fejlődött a műsor, mind technikai színvonal, mind megszerkesztettség szempontjából. Valamelyest már a közönség is kezdi visszaérezni ezt, tehát mindenképpen egy növekvő történetről beszélhetünk.

Márton megjegyezte, hogy mindezek tükrében, reálisan kell szemlélni a dolgot, tehát ez nem a Dancsó Péter Videómániája és nem a Szirmai Gergely Hollywood Hírügynöksége. Egyébként mindkettőt fontosnak tartja, és sokat tud belőlük tanulni, de mindegyik más műfaj. Szerinte ennek az online politikai hírkommentárnak vagy közéleti vlognak maximum 100 000 követője lehet Magyarországon.

„Mondjuk, ha ezt vesszük figyelembe, hogy a szerencsétlen Népszabadságnak volt 1000 követője a YouTube-on, HVG-nek van valami 9000, akkor az a lassan már 7500 ember aki nézi ezt műsort, egyáltalán nem rossz. Ráadásul nyilván 2018-ra fog ez igazán felpörögni.”

A jelenleg futó, 2. évadot kezdi olyannak érezni, hogy az adások rendesen végig vannak gondolva és a témaválasztások is jók. A témaválasztásnál alapvetően két szempontot vesznek figyelembe. Az egyik, hogy mi az, amit fontosnak tartanak, a másik pedig, hogy mi az, ami nagyon benne van a közbeszédben. Azt nagyjából tudják előre az év végéig, hogy mivel szeretnének foglalkozni, mert rengeteg téma van. Ha lenne rá kapacitásuk, akár heti több részt is kiadnának, de jelenleg sokszor azzal az eggyel is küszködnek, hogy időre elkészüljön.

„Nagyon szeretnék majd angol nyelvű adásokat is csinálni, de ennyi emberi erőforrással ennyit tudunk most kihozni ebből.”

 

A magyar médiapiac sajátosságai

„Nem azért hogy magam glorifikáljam, de nekem mindig elborzasztó nézni, hogy más, sokkal tőkeerősebb médiumok, hova jutnak el.”

Az elektronikus média, kifejezetten a televíziózás, szerinte fejlettségben a béka segge alatt sincs. Gyakorlatilag az a televíziós újságírás, hogy van a híradó, ahol elmondják azt, ami fel van írva, minél értéktelítettlenebbül, a másik meg ez a klasszikus interjúzás vég nélkül. Kifejezetten politikai kommentátorok vagy politikai dokumentumfilmek például egyáltalán nincsenek.
Azt gondolják, hogy a politika tényleg a 40+-os korosztály műfaja. Abból hogy a fiatalok nem nézik a híradót, azt a következtetést vonják le, hogy nem is érdekli őket, miközben nem erről van szó, csak azon dolgozni kéne, hogy fogyasztható formátumban kerüljön tálalásra. Ha a TV-k elvesztegetett pénznek élik meg egy új státusz kialakítását, egy ember kiképzését, hogy az valamilyen módon az online felületeket kezelhesse, azzal a halálos ítéletüket mondják ki, hiszen konkrét piaci szegmenseket veszítenek el. Így lehetetlenné válik, hogy ezeket a szegmenseket később átcsatornázhassák a kábelre.

Érdemes megnézni az online videós rovatokat is. Két olyan internetes portált tudna mondani, ahol a videórovatot komolyan veszik. Nem nevezett meg konkrét példát, de azt kifejtette, hogy a fent említett helyek közül az egyiken komoly tőkehiánnyal küzdenek és valószínűleg ezért nem tudnak gyorsan fejlődni. A másik helyen inkább szerkesztőségi lustaság, a befektetővel vagy tulajdonossal való zavaros viszonyok miatti előrelépésnek a lehetetlensége látható. Szerinte ez nem egy annyira kicsi piac, hogy ilyen satnya médiumai legyenek.

„Ebben szerintem tök fontos lenne, hogy egy olyan dolog elinduljon, amit a Slejm is képvisel. Nyilván ennek azzal is meg kell küzdenie, hogy az interneten terjed, ami most még picit hátrány, később szerintem előnye lesz. A másik az, hogy teljesen ismeretlen a formátum. A nézőknek meg kell szokniuk, hogy ez így most hozzám beszél, meg bevágások vannak. Ez a fajta újszerűség egyben egy gát is.”

 

Online tartalomgyártás: tapasztalatok és tanácsok

A Slejm által szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy hatványozottan értelmeződik a dolog: miszerint a médium egyben a tartalom is. Nagyon nem mindegy, hogy mi az, amit Facebook-ra rak ki, mi az amit YouTube-on próbál megjeleníteni és mit posztol Instára, meg Tumblr-re.
Azzal már próbálkoznak, hogy minden adásból egy picike részletet kifejezetten Facebook-ra gyártanak. Ezzel promózzák fel a teljes adást. Komolyabb figyelmet igénylő tartalmat azonban soha nem raknak ki Facebook-ra.

„Az nyilván hírfolyam, elmossa a következő hír, nem is ülsz oda, belekattintasz. Ez a 2 perc is sok, ami a mostani adásnak a trailere. 1 perceket kéne oda kirakni.”


Ezzel szemben YouTube-on a félórás videót is megnézik, ha arról van szó. Nincs szignifikáns eltérés. Sokáig volt egy másik fétis, hogy a videó rövid, 1,5- 2 perc legyen. A statisztikák alapján teljesen mindegy, hogy 50 perces egy adás vagy 18 perces, a téma számít.

Márton úgy látja, jót tenne a műfajnak, ha ezt sokan csinálnák. Életmód vlogokból, beauty vlogokból, meg filmkritika, játék témában már Dunát lehetne rekeszteni és nem sokkal több tudást követelne meg egy politikai csatorna elindítása sem.

„Az emberekben egyébként rengeteg ilyen vélemény van, amit szívesen megosztanának, de nem tud valahogy előtörni.”

Ha valaki mégis belekezdene, figyelnie kell rá, hogy a brand és a tartalom nem válhat el egymástól. Gulyás Márton szerint látni kell, hogy kik vannak még ezen a porondon, kinek mi az erőssége és ahhoz képest mi az, amit ő fel tud építeni. Úgy gondolja, a legfontosabb tényleg az, hogy jól szerkesztett tartalommal, elég nagy rendszerességgel tudjon megjelenni a vlogger. És persze bírja el azt az első fél- ¾ évet, akár egy évet, amíg összesen 60 ember fogja nézni azt, amit csinál.

/Földes Máté/