Skip to content

A múlt csatái modern környezetben

2011. 02 3

Feleslegesnek tartja a médiaszabályok szigorítását Gálik Mihály egyetemi tanár a Budapesti Corvinus Egyetem Marketing és Média intézetének oktatója. A szakember a sajtóban megjelent hírek alapján úgy látja, a törvényalkotók a múlt csatáit próbálják meg lejátszani modern környezetben. Gálik Mihály a BKF Média Műhelyének nyilatkozott.

Az 1996-os médiatörvény számos része mára elavult, évekkel korábban korrigálásra szorult volna, de 2010-ig a politikai konszenzus hiánya, illetve az, hogy a kormánytöbbségnek nem volt kétharmados támogatottsága az Országgyűlésben, megakadályozta a szabályok korszerűsítését. A jelenlegi kormánypártok nagymértékű médiareformot hirdettek, júliusban módosították az Alkotmányt, s készül a tartalom- és piacszabályozásról szóló jogszabály is. Akiszivárgott hírek szerint még idén két javaslat kerül az Országgyűlés elé.
Pontosan miért van szükség a médiapiac szabályozására?
Annak a törvénykezésnek, ami most folyik, több oka van. Az egyik, hogy Magyarország az Európai Unió tagállama, ezért épp úgy vonatkoznak rá az uniós irányelvek, mint bármelyik más tagországra. Jelenleg a magyar jogrendben még nincs benne egy sor olyan módosítás, amit a 2007 decemberében elfogadott, az audiovizuális médiaszolgáltatásokra vonatkozó irányelv előír. Az uniós irányelveket 2009 végéig kellett volna átvennünk, de ez nem történt meg. Korábban lehetett arra hivatkozni, hogy nem volt kétharmados konszenzus, de most már meg van ez a többség, így cselekedni kell. A másik ok. A rádiózásról és televíziózásról szóló törvény, amely a kilencvenes évek közepén született, mára elavult, mert gyökeresen átalakult a médiapiac. Kedvenc példám az, hogy tizenöt évvel ezelőtt gyakorlatilag nem volt a magyarországi háztartásokban internet hozzáférés, ma a háztartások mintegy 60 százaléka rendelkezik szélessávú hozzáféréssel. A hatályos médiatörvény valami olyan piacra vonatkozik, ami már totálisan átalakult. A harmadik ok, pedig egy pragmatikus elem. Ha egy párt győz a választáson, akkor nyilvánvaló, hogy a különböző társadalmi szférákra vonatkozó elképzeléseit szeretné átültetni a gyakorlatba. A Fidesz-KDNP szeretné a maga elképzeléseit viszontlátni a médiatörvényekben, ami teljesen érthető, hiszen ezek szerintük az országot és a közjót szolgálnák. Ez a folyamat megindult, amelyet különösebb konzultáció nem előzött meg, még a miniszterelnök által sokszor emlegett nemzeti konzultáció sem.
Az 1996-os médiatörvény kitér a piaci részesedés szabályaira, például a kereszttulajdonlásra is. Miért kell ezt megváltoztatni?
A 1996-os tőrvényben a médiakoncentráció szabályai nagyon részletesen benne vannak, és a törvény tartalmaz bizonyos kereszttulajdonlási korlátokat, amelyeken azt kell érteni, hogy a törvény a lapkiadás és a rádiózás és televiziózás, illetve a rádiózás és a televíziózás közötti tulajdonosi összefonódásokat, az akkori elképzelések szerint korlátozta. Ezek ma is döntő részben hatályosak. Hogy ma van-e értelmük ezeknek a szabályoknak, vagy nincs, az egy másik kérdés.
Például a Story magazin kiadója és egyben a Story tv tulajdonosa, a Sanoma esetében hogyan érvényesül ez?
A hatályos törvényben benne van, hogy mi számít országos terjesztésű lapnak. Az a hetilap, amelynek eladott heti példányszáma legalább 10 megyében eléri az 500-500 példányt, illetve Budapesten eléri a 30 ezer példányt. Ennek a Story vastagon megfelel. A kereszttulajdonlásról azt mondja a törvény 125. paragrafus 2. bekezdése, hogy „aki országos terjesztésű hetilapban – a műsorközlő hetilap kivételével – befolyásoló részesedéssel, kiadói, illetve alapítói joggal rendelkezik, országos – hálózatba kapcsolódás nélküli – műsorszórással terjesztett műsorszolgáltatóban nem szerezhet többségi tulajdont, és viszont”. Itt a műsorszórással terjesztett szó fontos, tehát a Sanomának azért lehet tévécsatornája, mert a Story tv-t nem földfelszíni műsorszórással, hanem kábel- és műhold platformokon terjeszti. Ez a szürketartománya a médiapiacnak, a szabályozásnak, mert amikor ezt a törvényt megfogalmazták, nem gondoltak arra, hogy műholdas platformok is lesznek idővel.
Az index.hu megszerezte a tartalom- és piacszabályozásról szóló törvénytervezet munkaanyagát eszerint, a piaci részesedés és tulajdon szabályainak szigorítására kerülne sor. Például a heti lapok esetében tiltaná, hogy országos tévécsatornát indítsanak.
Úgy tudom, folyik a törvényelőkészítő munka, de mivel ennek semmilyen nyilvános vitája nem volt, nem is tudom, hogy mi van benne. Tehát minden ezzel kapcsolatos kérdésére, csak úgy tudok válaszolni, hogy elfogadjuk, hogy én a maga interpretációjára válaszolok, hiszen el sem olvastam még ezt a bizonytalan forrású tervezetet. Szóval, ha mondjuk, ezt a szabályt úgy módosítanák, hogy a műsorszórással terjesztett kitételt kiveszik belőle, akkor értetlenül állok előtte, mert semmi szükség nincs rá. Nincs egyetlen egy olyan, méltányolható érv sem, ami indokolttá tenné, sőt rengeteg van ellene. A mostani szabály, gyakorlatilag a földfelszíni adókra értelmezhető, ezzel egyet is értek. De ha egy, a maihoz képest szigorúbb szabály megfoganna, akkor az olyan fejekben történne, amiknek én a logikáját nem értem.
Továbbra is ezen információk mentén haladva, Önnek mi a véleménye arról, hogy e
törvénytervezet szerint azok az országos csatornák, amelyeknek közönségaránya 35 százalék, vagy afölötti kötelezhetőek lennének a közönségarány csökkentésére?
Ha ez igaz lenne, teljesen tartalmatlan szabály lenne. Nincs ugyanis ilyen csatorna, és én azt gondolom, hogy nem is lesz. A 2000-es évek elején volt közel 35-35 százalékos közönségaránya az RTL-Klub-nak és a Tv2-nek. Ekkor sokkal kevesebb magyar nyelvű csatorna volt elérhető, de ma amikor sok tucatnyi csatorna érhető el, egyetlen társaság sem tud ilyen közönségarányt produkálni, még a „testvércsatornákkal” együtt sem. Persze ehhez hozzászámít az azonos tulajdoni körbe tartozó testvér csatorna is, éppen ha sok csatorna egy tulajdonban, akkor ez a szám kijöhet, de nem hiszem, hogy az RTL-Klub vagy Tv2 tulajdonosi körének – amely az utóbbi esetben éppen egy pénzügyi kockázati befektetőtársaság – ez komoly akadályt jelentene.
Azok a csatornák, amelyeknek 10 százalék, vagy a fölötti a közönségaránya, a jelentős befolyásolási erővel rendelkező médiumok csoportjába tartoznának, és nem indíthatnának tematikus csatornákon kívül, más csatornákat.
Úgyse akar indítani senki ma már általános csatornát, mert a piac ezt nem igényli. Szerintem erre a rendelkezésre semmi szükség nincsen. Bár ez már nem abba a kategóriába tartozik, ami nem árthat, korlátozná a piaci szereplők játékterét, és semmilyen pozitív hozadéka nem lenne. Veszélyes gondolat, hisz olyan korlátlan beavatkozási lehetőséget biztosít a főhatóságnak, amit semmi nem indokol a közjó szempontjából.
Mit gondol, mi lehet az ideológiai háttere annak, hogy a médiahatóság szeretne egy ilyen mértékű beavatkozási lehetőséget biztosítani?
Ez abból az ideából következik, hogy iszonyatosan nagy befolyása van az emberek véleményére a kereskedelmi tévéknek. Emiatt gondolják azt is, hogy ezek a csatornák, amelyek kihasítanak a közönségarányból 10 százalékot, külön regulációra szorulnak. Egyszer feltettem azt a költői kérdést egy publikációmban, hogy ha veszünk egy olyan hírcsatornát, mint a Hír TV és egy olyan kereskedelmit, mint az RTL-Klub, és azt a megállapítást, hogy a hír és információs műsorok befolyásolják a közönséget, akkor de facto melyiknek van nagyobb véleménybefolyásolási ereje? Nyilván a nevezett hírcsatornának, miközben össze sem hasonlítható a két csatorna nézettsége. Tehát azt mondom, hogy az említett törekvések mögött egy olyan felfogás áll, amit nem osztok, de itt nem lehet megmondani, hogy nekem van igazam, vagy másnak van igaza. Ha valaki nem úgy gondolkodik, mint én és meg van győződve arról, hogy van egy jelentős véleménybefolyásolási képessége a kereskedelmi csatornáknak, akkor nekem már csak azt kellene elmagyarázni, hogy ezt miért azonosítja a közönségaránnyal? Ezt nem magyarázza el senki, de axiómának veszik azt, hogy egyenesen arányos egy csatorna
véleménybefolyásolási képessége a közönségarányával. Különböző nézetek vannak, s
akik a törvényjavaslatokat fogalmazzák, azok, úgy tűnik, ebben hisznek. Ez szerintem
tudományosan nem tartható, én legalábbis nem hiszek benne, de engem nem is hívtak
törvényt fogalmazni.
Sokan úgy gondolják, hogy a kormánypártok tervei mögött az van, hogy szeretnének a lehető legnagyobb befolyásolással bírni a közszolgálati és a kereskedelmi csatornákra is. Ön szerint ez jogos félelem?
Minden szabályozás potenciális befolyásolási lehetőség. Nyilván, a törvényalkotó a legjobb szándékkal teszi, amit tesz, de a legjobb szándékkal megfogalmazott jogalkotói akarat is nagyon könnyen meg tud bicsaklani, a jogalkalmazás során. Tehát megvan az a veszély, hogy azok, akik majd a jogot alkalmazzák, esetleg fel tudják használni ilyen célokra. Ez nem feltétlenül következik a törvényből, de mégiscsak egy fenyegetés.
A törvénytervezet munkaanyaga azt mondja, hogy azoknak a médiaterjesztőknek, akik százezernél több előfizetővel rendelkeznek, be kell venniük a kínálatukba hat közösségi adót, illetve hat közszolgálati adót.
Ez abból a szempontból furcsa, hogy a kisközösségi adók a kis közösségeknek szólnak, nem százezreknek. Az a kérdés vetődik fel, hogy miért érdekelné a nagyközönséget egy helyi adó műsora? Kicsi a valószínűsége annak, hogy például az egymástól messze lévő Abony és Zirc lakosai érdeklődést mutatnának egymás kisközösségi eseményei iránt. Az internet az ilyen közösségi típusú tartalomfejlesztéseknek a döntő platformja. Értetlenül állnék ez előtt, mert nem hallottam soha olyan tömegigényről, hogy a helyi közösségű tartalmak készítői szeretnék, hogy mondjuk 300 kilométeres körzetben elérhetőek legyenek. Egyébként pedig a hat közszolgálati adó terjesztési kötelezettsége már ma is létezik, mert a közszolgálati rádiókat is továbbítaniuk kell. Az más kérdés, hogy a rádió minimális sávszélességet foglal el, de fizikailag ott vannak a kábelen, még ha lámpással is kellene keresni azt az embert, aki kábelen hallgatja a rádiót. Tehát, ha a rádiószolgáltatásra is vonatkozik ez a kitétel, akkor ugyanott vagyunk ahol ma, de ha csak a televíziókra gondolnak, akkor nem tudom, hogy honnan lesz hat közszolgálati televízió.
Hogyan jellemezhető a magyar médiapiac a kínálati oldalon?
A kínálati oldal nagyjából ma már létrehozza azt az állapotot, amit a médiaelméletben külső pluralizmusnak neveznek. Az Alkotmánybíróság egyik 2007-es határozatának indoklásában az a vélemény fogalmazódott meg, hogy a külső pluralizmus megvalósult az elektronikus médiában, mert elégséges számú csatorna van ahhoz, hogy kulturálisan is, ideológiailag is sokszínű legyen a kínálat. Tehát hogy a meglévő nyolcvan csatorna mellé még feltegyünk két magyar nyelvű adót, közpénzből, azt nagyon meg kellene indokolni. Ezen a területen nem látok kormányzati teendőt. Jobban mondva látok, ugyanis el kell gondolkodni azon, hogyha közpénzből tartják fenn a magyar televíziót, akkor megengedhető-e az, hogy ennyire alacsony legyen a nézettsége?
Ha ebben kielégítő a magyar médiapiac, akkor ön szerint mi az, amiben változtatásra
szorul?
Valamiért a jogszabályokat fogalmazó emberek nem ismerik, vagy ha ismerik, akkor nem veszik figyelembe, hogy máshol éppen fordítva működik a dolog. Éles versenyben van a hagyományos média az új médiával, előbbinek nagyon fogy a közönsége. Úgy látom, a jogalkotók fejében olyan elképzelések vannak, amelyeken már túllépett az idő. Más világot szeretnének szabályozni, mint, ami van, és ez hiba. Most, hogy ez a hiba mennyi közpénze kerül, az más kérdés, de valószínűtlen, hogy sikerül a nagyközönséget visszaültetni a köztelevízió elé. Éppen ezért az a szakmai meggyőződésem az, hogy ezek a szigorítások feleslegesek, mert olyan dolgot szabályoznak, ami már a múlté. A múlt csatáit lejátszani egy modern környezetben teljeséggel felesleges. Egy olyan tízmilliós lélekszámú országban, ahol viszonylag kicsi a piac, éppen, hogy lazítani kellene a szabályokat, mint ahogyan ez más hasonló lélekszámú országokban meg is történt. Meg kellene barátkozni azzal a gondolattal, hogy a hagyományos médiumok fogyasztása csökken, haldoklik a printmédia egy része, és emiatt a kereszttulajdonlási tilalmakat fel kellene oldani. Valójában inkább liberalizálni kellene a médiapiacot, engedni a kereszttulajdonlást, és elfelejteni a net szabályozását. Aki ezzel próbálkozik a világgal megy szembe. A régi nemesi Magyarországon született a mondás miszerint „Extra Hungariam non est vita; si est vita non est ita.” („Magyarországon kívül nincs élet, és ha mégis van, nem ilyen.”) Lehet azt gondolni, hogy mi mindent jobban tudunk, vagy, hogy a magyar léleknek ez jobban megfelel, s remélem, hogy a jogalkotók hisznek benne, hogy ez kell a közönségnek, mert akkor legalább őszinték s nincsenek a kognitív disszonancia állapotában.
Puss Máté

 

Advertisements
No comments yet

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: