Skip to content

Megbuktathatja-e a miniszterelnököt a Blikk?

2011. 03 5

A tabloidok piros színű  fejlécei igazi asszociatív csapdák: a vérre és a szexre utalnak, mert ez mindenkit érdekel. Az angol bulvár ennél többre is képes, – és a magyar? Fegyvertár határon innen, határon túl.

„Kis szívem! Hazugság az, ami a lapjukban megjelent. De nem nyilatkozom!”
Így reagált 2007-ben Csontos János szocialista politikus, amikor a Blikk – angol minta alapján – felelevenítette, hogy itthon mekkora összeget vesznek fel költségtérítésként a képviselők.

A legnagyobb példányszámú hazai napilap az országgyűlési képviselők költségtérítésének módját és mértékét vette górcső alá; kiemelt néhány szereplőt, aki feltűnően magas extrajuttatást kapott: Csontos Jánost (18.1 millió forint), a csúcstartó és az Audikat is szerető Lázár Jánost, aki 18.2 milliót vett fel ilyen címen és Göndör István szocialista politikust, aki szintén nagyon sokat költött papírra, irodára, utazásra, összesen 17, 8 milliót.

A címlapon hozott állítás, miszerint „Senki sem ellenőrzi, mire költik a pénzünket” (a képviselők – a szerk.), a téma feldolgozására sarkallta az ún. referencia-lapokat is, hiszen a közbeszéd ilyen mértékű befolyásolása mellett nem mehet el szó nélkül egyetlen sajtóorgánum sem.

“Harry the Nazi”

A tabloid témája gyakran a magán és közélet metszéspontján helyezkedik el, stílusa szenzációs, néha szkeptikus, néha moralizálóan őszinte, hangneme populista, formája pedig elmos mindenféle stilisztikai különbséget a képzelet és a valóság, valamint a hírek és a szórakoztatás között – mondja John Fiske esztéta a bulvársajtóról. Éppen ez az, amivel karriereket képes romba dönteni.

A Nagy-Britanniát uraló, harmincmilliós Sun (The Sun) például két mondattal járult hozzá a munkáspárti kormány (és kormányfő) 1979-es bukásához. „Crisis? What Crisis?” idézte James Callaghan cinikus mondatait. A gazdasági válság legsúlyosabb időszakában egy csúcstalálkozóról lebarnultan hazatérő miniszterelnök – újságírói kérdésre – hanyagul nyilatkozott a kétségbeejtő gazdasági helyzetről.

A Sun jó pár évvel később a helyhatósági választásokat is kellően megfűszerezte pikáns címlapjaival: hozta többek közt a volt londoni főpolgármester, Ken Livingstone botrányos családi titkait (miszerint öt gyermeke született három különböző nőtől), de a liberális és homoszexualitását nyíltan vállaló Scotland Yard-kopó, Brian Paddick is ugyanezeken a hasábokon vérzett el. A marihuána-fogyasztás elleni föllépés enyhítését bevezető egykori rendőrfőnök maga is rágyújtott olykor egy füves cigarettára; és bár 2002-ben egy Sun- főcím még azt harsogta, hogy hazudott azért, hogy megtarthassa az állását, („Gay cop lying to save job”), Paddick végül leszerelt a rendőrségtől.

Nem lenne teljes a kép a brit királyi család nélkül, hiszen ők is kaptak/kapnak az angol bulvársajtótól: amikor Harry herceg 2005 januárjában náci katonatisztnek öltözött egy jelmezes partin, másnap már a „Harry the Nazi” felirat villódzott az újságárusoknál, így az is kérdésessé vált, hogy Harrynek lehet-e egyáltalán keresnivalója a brit hadseregben.

“Tudna, ha akarna, de nem akar”

És mi a helyzet Magyarországon? Vajon tudna-e parlamenti képviselőt vagy miniszterelnököt buktatni a Blikk?

Józsa Bernát, a Napi Gazdaság szerkesztő-újságírója a különböző politikai kultúrára hivatkozik, amikor azt mondja: „míg Nagy-Britanniában egy szexbotrány esetén lemond a képviselő, nálunk ez akkor sem történne meg, ha valami sokkal komolyabb dolog derülne ki egy-egy politikusról.” Pluhár Erika, a Nők Lapja Évszakok szerkesztő-újságírója nem olvas bulvárt. Mint mondja, mások sem azért fogyasztják, hogy politikai döntéseket hozzanak, és ő a szakmát sem látja kellően felkészültnek a politikus-buktatáshoz.

Fórizs Mátyás, a Klubrádió  szerkesztő-riportere az egyetlen, aki így kezdi: „a Blikk természetesen bárkit meg tudna buktatni. Miért is ne tudna?” A lap olvasottságát és érthetőségét emeli ki; azt, hogy sokan veszik, sokan választják. De hozzáteszi, hogy politikust-miniszterelnököt nem a médium, hanem az információ buktat, illetve a sajtó egésze és a társadalmi nyomás együtt.

A HVG tényfeltáró újságírója, Rádi Antónia szerint a sajtó általában nem képes kormányt buktatni: „azok választásonként buknak el, maguktól – főleg a korrupciós ügyeik miatt”. „A Blikket a napilapok közül a legtöbben olvassák, vagyis a hatékonyság nem kérdéses” – teszi hozzá, de szerinte az újság bevételei főleg a szerződéses médiapartnerektől származnak, így kerülnek elő a bulvártévék bulvárcelebjei, a politikusokat pedig leginkább ünnepkor, családi körben ábrázolja a lap. A Blikknek „esze ágában sincs ütős balhéval ellenséget keresni, tudna politikust buktatni, ha akarna, de még egy jó darabig nem akar.”

Kovács E. Málna

Advertisements
One Comment leave one →
  1. javorniczky istván permalink
    2011. 03 29 10:17

    ügyes anyag

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: