Skip to content

Amikor a szakmai kíváncsiság ártalom

2011. 06 9

Specialitása: oknyomozás és tényfeltárás. Elismerések: Pulitzer-emlékdíj, Soma díj, Minőségi újságírásért díj. Szerkesztősége: nincs. De mi ennek az oka? Vajon milyennek látja Magyarországon az újságírást? A Média Műhely Bodoky Tamást kérdezte.

Muszáj azonnal megkérdeznem: hogy áll Magyarországon az oknyomozó újságírás?

Nem túl jól. Egyszerűen nem érdeke a cégnek, mert hirdetőket veszíthet, kapcsolatokat veszíthet. A politikának sem érdeke, hogy a sajtó ellenőrizze őket és beletúrjon a piszkos ügyeikbe, és a gazdaságnak sem érdeke, hogy a politikai – gazdasági háttéralkuk nyilvánosságot kapjanak. Ráadásul a komolyabb témáktól tartanak a szerkesztőségekben, és így nehezen fenntartható a dolog, mert kirugdossák ezeket az emberek, vagy a szerkesztőségen belül „kicsinálják” őket.  Félnek a perektől, a kártérítési követelésektől. Nem csak a szerkesztők, a menedzsment is.  A csődtől való félelem következménye pedig az öncenzúra, ami egyre erőteljesebben működik a médiumoknál. A másik ok, amire visszavezethető a műfaj agóniája, hogy a sajtó az olcsó tömegszórakoztatás irányába fordult. Teljes az igénytelenség, csak a kattintások számítanak. Azért olvasói igény még van a műfajra. Legalábbis a saját írásaimmal kapcsolatban az a tapasztalatom, hogy szívesen olvasták őket az emberek.

Az oknyomozó újságírásra magányos műfajként szeretnek tekinteni az emberek, valójában a sikeres munka komoly intézményi hátteret igényel. Ezt most különösen érezheti, hiszen egy éve szabadúszóként dolgozik. Mi ennek az oka, és mennyivel nehezebb így a munka?

Volt egy kis konfliktusom az indexnél, pont az oknyomozó cikkeim megjelenésével kapcsolatban, így szabadúszóként dolgozom jelenleg. Nehezebb így, hiszen nem úgy néz ki a dolog, hogy nyomozok egy hónapig, aztán írok egy cikket belőle. Úgy lehet igazi hatást elérni, ha a folyamatról egy cikksorozatot ír az ember. Így jobban beviszi a témát a köztudatba, és eredményesebb is, mivel az érintettek, sértettek, áldozatok szívesen nyilatkoznak, ha látják, hogy valaki tényleg komolyan, részre hajlás nélkül foglalkozik az üggyel. Sőt, olykor ők keresik meg az újságírót. Szóval fontos a jó téma, és az elfogulatlan tényszerű nyomozás.  Viszont egy ennyire összetett és sokszor hónapokig elhúzódó munkához kell egy erős szerkesztőségi háttér.

Egy újságíró számára az off-the-record beszélgetés a legkockázatosabb, hiszen sem a forrásra, sem a tőle kapott információkra nem tud hivatkozni. Sok ilyen volt a karrierje során?

Sok volt, és általában hasznosnak találtam. Jó támpont, hogy merre érdemes tovább menni, kit érdemes megkeresni, milyen közérdekű adatokat fontos kikérni, és segít meglátni az összefüggéseket. Persze van, amikor futóbolondok találják meg az embert, akik a személyes sérelmeiket próbálják a sajtón keresztül megtorolni.  Fontos tudni, érzékelni melyik ügy a lényeges és melyik elhanyagolható. Gyakoribb viszont az a fajta beszélgetés, amikor csak a forrást nem szabad megnevezni. Ez ugyan csökkenti az információ hitelességét, mégis fontos betartani ezeket az íratlan szabályokat, mert az adatokat szolgáltató emberek az egzisztenciájukat, az állásukat kockáztatják.

Nagy munkája volt az MVM sztoriban. Hogy indult el rajta?

Szerencsém volt. Egy belső vizsgálat során céges dokumentumokat szivárogtattak ki a sajtónak. Az a furcsa, hogy ezt sokan megkapták, több kollégának is a kezébe jutott, de nem mertek hozzányúlni. Mivel az offshore cégek amúgy is nagyon érdekelnek – itt is erről volt szó – megkerestem minden érintettet és átböngésztem a fél világ cégnyilvántartását. Szóval az ilyen sztorikhoz kell egy jó informátor, egy alap, mert nem lehet teljesen outsiderként elkezdeni. De ettől ez még nem dosszié-újságírás. Nagy munka van benne, és sok emberrel vesszük fel a kapcsolatot, mire az ügy végére érünk.

Volt, hogy megpróbálták megfenyegetni?

Nehezen hiszik el, hogy az ember csak a havi fizetésért és az újságírás kedvéért csinál valamit. Általában azt feltételezik, hogy valaki áll a háttérben, valakinek dolgozol. Ezt meg is próbálják kipuhatolni, ahogy az én esetemben is. De amíg az MVM ügynél csak perfenyegetés volt, a sávolyi – pátyi sztorinál rendesen verőembereket küldtek a házam elé. De ez az eset is kimerült az ijesztgetésben. Viszont sorra eltűntek a forrásaim is. Megírtam a cikket, és mire megjelent, az informátor már nem volt sehol. Rájöttek, hogy ki lehetett a forrás, és valószínűleg megfenyegették.

Sokat foglalkozott a 2006-os rendőri túlkapásokkal, még könyve is megjelent a cikkeiből. Azért választotta ezt a témát, mert népszerű volt, mely nagy olvasóközönséget vonzott, vagy személyes felháborodás is vezérelte?

Felháborodásomat a sajtó hozzáállása váltotta ki. Két féle olvasata volt a történetnek: a jobboldali sajtóban, hogy a kommunisták rátámadtak a nemzetre, a baloldalon pedig az, hogy a fasiszta csőcselék szétverte Budapestet. Sem a rendbontást, sem a rendőrség ezzel szembeni fellépést nem szakmai szempontból közelítették meg, hanem ideológiai kérdést csináltak belőle. Több cikk is megjelent a rendőrség által elkövetett hibákról, de konkrét esetekre senki nem mutatott rá. Engem 2006 szeptemberében keresett meg az egyik áldozat, aki nem volt benne a tüntetésekben, nem zavargott. Ennek ellenére a nyílt utcán megfogták és megverték a rendőrök. Ezt persze nem akartam elhinni az elején – biztos voltam benne, hogy ő is kődobáló volt. Aztán belementem, hogy ha az arcát és nevét is adja, akkor megírom a cikket. Nagy sikere lett az írásnak, és egyre több levelet kaptam ilyen témában. Sokan elküldték a saját történeteiket, amiket megírtam, és aztán lekövettem ezeknek a bírósági utóéletét. Bejártam a tárgyalásokra, azokból is jó cikkeket lehetett kihozni. Annyian olvasták ezeket, hogy szinte leszakadt a szerver a kattintásoktól. Véleményem szerint azért, mert sehol nem voltak előtte konkrét, dokumentumokkal alátámasztható esetek megírva ebben az ügyben.

De a könyve feltehetően a jobboldali olvasóközönséget vonzotta jobban, hiába a tényszerűség.

Igen, ez így van. Már többször nyilatkoztam arról, hogy a könyv nem 2006 őszének politikai csatáiról, hanem konkrét rendőri brutalitásokról szól, több eset feldolgozásával, bírósági utóélettel. Nem vagyok jobboldali, mégis is sokan egyoldalúsággal vádoltak, mivel a hazai politika terén ez a téma abszolút jobboldalinak számít. A rendőröket nem lehetett megszólítani, nyilatkozatstop volt, senki nem mondott semmit. Így csak a könyv bővített, második kiadására sikerült rendőrökkel is beszélgetnem. De érthető, hogy így ragadt meg a közvéleményben, hiszen nagyon friss volt a téma, és nagyon kapcsolódott a politikához. Ráadásul a Fidesz támogatta a könyv angol nyelvű kiadását, és saját álláspontjuk igazolására használták a művet. Azt gondolom, hogy a dolog utóéletért nem vagyok felelős, amiket a cikkekben leírtam, azok megállják a helyüket.

Egyre kevesebben képviselik azt a fajta minőségi újságírást, amit Ön. Sőt, sokan a szakma megszűnéséről beszélnek, hiszen az online médiumok egyre nagyobb teret adnak a bloggereknek, ami erősen csökkenti a szakma minősítését, illetve az újságírók megélhetési lehetőségeit is. Ez valós probléma lehet az újságírók következő generációjának?

Igen, de szögezzük le, újságírás mindig lesz. Viszont az úgynevezett negyedik hatalom, a demokrácia ellenőrzését végző újságírás – az hogy mi kontrolálhatjuk a hatalmi ágakat – kezd nagyon illuzórikussá válni. Erre a fajta hatalomellenőrző szerepre egyre kevésbé van igény, lehetőség és megfelelő terep. Elhelyezkedni pedig ma is nehéz, különböző díjakkal a zsebemben is csak külsősként van lehetőségem publikálni pár helyen, ami a megélhetéshez kevés. A belemenős, oknyomozó műfajra már nincs piaci igény.

Manapság szinte divat megkérdezni: mit gondol a médiatörvényről?

Ez is egy politikailag erősen torzított téma, de azt ki lehet mondani, hogy a nyomtatott és az internetes sajtó ilyen mértékű ellenőrzés alá vétele példátlan Európában. Az, hogy a hatalmat kontrolálló lapokat, médiumokat bármikor megbüntetheti egy, csak fideszes delegáltakból álló hatóság – ráadásul olyan összeggel, ami csődbe is viheti a céget – félelmet kelt, ezért veszélyezteti a sajtószabadságot. Ilyenkor mindig arra hivatkoznak, hogy ekkora büntetést úgysem fognak kiszabni. De ez nem így működik. Ha jogilag megvan rá a lehetőség, akkor a kiadók nem kockáztatnak, emiatt beindul egy erős öncenzúra, és visszafogottabban írnak majd a hatalom ténykedéséről.  Lényegében, ha egy politikai párt irányítja a média ellenőrzését, az kifejezetten egészségtelen a sajtószabadság szempontjából.

Szeicz András

Reklámok
No comments yet

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: