Skip to content

“A sajtószabadságért mindig küzdeni kell”

2011. 09 20

Hogyan és miért időszerű Zsolt Béla 1936-os írása az újságírás helyzetéről? – egyebek között ez is kiderült a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) tanári évnyitóján, ahol Vágvölgyi B. András filmes, újságíró, a kommunikáció szak meghívott előadója tartott vitaindítót.

A magyar sajtó „aranykorának” nevezte Vágvölgyi B. András újságíró a BKF tanári értekezletén tartott vitaindítójában az 1988 és 1993 közötti időszakot. Előtte is, és utána is nehezebb volt, és nehezebb újságírónak lenni, hiszen folyamatos a politikai és gazdasági befolyásolás – mondta a Magyar Narancs egyik alapítója.

Az egyik legfontosabb újságírói feladatnak nevezte, hogy külön válasszuk a tájékoztató és a propaganda jellegű megjelenéseket. Az újságírás ugyanis nem csupán tartalomszolgáltatás, hanem etikai kérdés is, az újságíró hangja felerősödik a média által, ma is őrzi közvetítő szerepét a politika és a közönség között – fogalmazott.

Hogy milyennek látja a magyar média helyzetét az egykori főszerkesztő? Nem olyan súlyos, mint a 80-as években, de nem is olyan jó, mint 90-ben – mondta Vágvölgyi B András. Ma fontosabb, mint korábban, hogy az újságírók és az újságírónak készülők ne váljanak „mikrofonállványokká” – tette hozzá. A sajtót sok minden befolyásolja. Nincs nyugalmi állapot, a sajtószabadságért mindig küzdeni kell – hívta fel a figyelmet vitaindítójában. Példaként említette az amerikai és európai médiaszabályozás közötti különbséget, s azt hogy a sajtóban bárhol a világon előfordulhat – politikai vagy gazdasági – nyomásgyakorlás.

Nehezíti a magyar újságírók helyzetét, hogy egy kicsi, zárt piacon kell dolgozniuk, s megélniük. Szűk a hirdetési piac, s emiatt kevés a minőségi tartalom – mondta Vágvölgyi B. András. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy – mivel a piac is, a politikai erőforrások is szűkösek – nem lehet a tartalmat totálisan ellenőrizni.

Vágvölgyi B. András vitaindítóját felolvasással zárta, Zsolt Béla a Szép szóban, 1936-ban megjelent írását, az Ars Scribendi-t idézte, melyben a szerző ironikus tanácsokat ad az újságíróknak, hogyan mondják el úgy a véleményüket, hogy abba a politika se köthessen bele.

Kottász Adél

Reklámok
No comments yet

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: