Skip to content

Magyar sajtó…? (a hütőládában)

2011. 11 16

Idén júliusban ért véget a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány (MGYLJ) országos szintű akciója, amelynek keretében vetőmagot és kisállatokat jutattak különböző kistérségek rászoruló családjaihoz. Az áprilisban indult program, a Miniháztáji, tapasztalatainak összegzése céljából az alapítvány szeptember vége óta látogatja az érintett településeket.  A Magyar Narancs hasábjain (XXIII. évfolyam 41. szám) ennek kapcsán kapott helyet Grünczeisz Kata tényfeltáró riportja, Gyorsított tanfolyam címmel.

 

Hegedűs Zsuzsa, az MGYLJ elnöke és egyben Orbán Viktor főtanácsadója. Részben emiatt, részben az általa kidolgozott, Miniháztáji program kapcsán, részben pedig az előbbiért az utóbbi köntösébe bújtatva érték erős sajtókritikák az elmúlt időszakban. A Minden Gyerek Lakjon Jól programmal kapcsolatban a legélesebb kritikák a tevékenység valódi célját, míg az enyhébbek a módszereit, eszközeit, kidolgozottságát, fenntarthatóságát firtatták. A Magyar Narancs XXIII. évfolyam 41. számában jelent meg Grünczeisz Kata riportja, Gyorsított tanfolyam címmel, amiben tényfeltáró újságírói eszközökkel próbálja leszűrni a program eredményességét.

Felkiáltó

Grünczeisz Kata bevezetőjében összegzést ad – ahogy teszi azt az Alapítvány is, hiszen éppen ezekben a hetekben járja végig a programban részt vett településeket. „A szakértők segítségével összeállított…modell szerint az átadott vetőmag- és kisállat mennyiségből egy 8-10 fős család éves (!) vitamin- és fehérje szükséglete biztosítható (…)”– olvasható a riport első bekezdésében. Értem, hogy az éves szó utáni felkiáltójel használata a túlzás gyanúját hivatott kifejezni, azt viszont nem értem, hogy ennek az utalásnak az objektív megítéléséhez szükséges számadatokat mi okból nem ismerteti a cikk szerzője.

A tisztség visszhangja

A cikk folytatása, „Túlszárnyalt elképzelések” alcím alatt, Hegedűs Zsuzsa tapasztalatainak és Grünczeisz Kata benyomásainak különbségeivel foglalkozik. Az alcím után Hegedűs Zsuzsannától idéz  a szerző. Ezek az idézetek, mind a program sikerességéről szólnak. Ezt így értékeli Grünczeisz Kata: „Az azonnali eladásról és elfogyasztásról, az állatok tömeges elhullásáról, az aszályos időjárás és hozzáértés hiánya miatti félsikerről csak részben hajlandó tudomást venni.”

Ezt követően a szerző sem vesz tudomást az általa említett problémákról, nem részletezi, nem fejti ki őket, az olvasónak tényként kell elfogadnia, hogy ezek így vannak, ezek így történtek. Egy idézettel folytatja Hegedűs Zsuzsától, amelyben két probléma kibontására kerül sor csupán:„Két probléma derült ki a kapott értékelésből, ezeken változtatni is fogunk. A vetőmagosztást jövőre korábbra tesszük, és a naposcsibék helyett előnevelt csirkéket és tojótyúkokat fogunk adni, mert ellenállóbak.”

Ezt követik az újságíró helyszínen szerzett tapasztalatai: „ A harminchét támogatott kistérség hat településén jártunk, és nagyjából 50 emberrel beszéltünk; az általunk tapasztaltakból arra következtetünk, hogy a felzárkóztatási stratégiák kidolgozásával megbízott miniszterelnöki főtanácsadó modellje több sebből vérzik”. Kritikáját nem részletezi, hanem Ferge Zsuzsanna, szociológus véleményével folytatja, ami tulajdonképpen alátámasztja a Narancs szerzőjének megállapításait. A stratégia elemeiről nem ad részletes tájékoztatást, de összemossa Hegedűs Zsuzsa főtanácsadói munkáját és a programot, mert azt nem árulja el, hogy a szociológus nem kormányzati megbízásból, vagy kormányzati finanszírozásból indította útjára az idei akciót.

Az viszont kiderült Nyers Györgyi, a Lengyeltóti Alapszolgáltatás Központ vezetőjének nyilatkozatából, hogy a program során kiosztott vetni való zöldborsó mennyisége talán még egy család éves fogyasztására sem elég: „Az alapítvány tervére – miszerint eladásra is jut a feleslegből – mosoly keretében legyint. Nem voltak ezek olyan nagy mennyiségek. A zöldborsó fél kilót nyomott, míg én a családomnak négy kilót elvetettem – érzékelteti a különbséget (…)” Az összehasonlítás akkor állná meg a helyét, ha tudnánk, hogy hány fős a nyilatkozó családja, illetve ha azt is elmondta volna az újságíró, hogy a zöldborsón kívül számos más vetőmagot is kaptak a rászorultak. Ráadásul ebben az esetben nem sugallná azt a cikk, hogy az egész vetőmagosztás értelmetlen, hiszen még egy családnak sem jut belőle megfelelő mennyiség.

A sovány disznó

Attól függetlenül, hogy Grünczeisz Kata majd ötven megkérdezett ember tapasztalatairól beszélt fentebb, riportjában csupán három megszólaló van, aki érintett a programban. Közülük is kettő egy-egy mondat erejéig. „Megvagyunk mi szegényesen” – mondja az egyik nyilatkozó, de ennél többet nem lehet megtudni tőle, legalábbis Grünczeisz Kata riportjából nem.  Ellenben azt igen, hogy „balra hullámos papagáj csipog a kalitkából, jobbra az alapítvány malackái sipákolnak egy fából eszkábált, felnyitható tetejű ládából….”, ami akár egy szép metafora is lehetne. Mindenesetre azok a kérdések, amelyek árnyaltabb képet adhatnának a programról, és a programban résztvevőkről nem hangzottak el, s így a válaszok is csak a hangulatfestést szolgálják: „A disznókat etetni kell, különben végük” – mondja  a harmadik megszólaló, majd hozzáteszi egy másik jószágra utalva: „gyanúsan sovány”.

Csoda 

Három napig tart” alcímmel folytatódik a riport, amelyben több település polgármestere nyilatkozik tapasztalatairól, aggályaikról, a felmerült problémákról. Kislászló Csaba Igric polgármesterének nyilatkozata után, néhány kérdés nyitva marad, tekintve, hogy Grünczeisz Kata nem teszi fel őket. „ (…) a kétszázmilliónak legalább a fele nem a gyerekek szájában landolt” – mondja a helyi vezető. Hogy pontosan mire célzott, az nem derül ki.

A riport Rózsika nénivel folytatódik, aki a Tolna megyei Nagyszokolyon él és kertje a térség legszebbje, sőt a fűzni való paprikája is csodálatos – jegyzi meg az újságíró. És gyorsan hozzáteszi, hogy azokat persze nem az alapítványi magokból ültette Rózsika néni. Hogy mit kapott az idős asszony az alapítványtól, az nem derül ki. Mint ahogyan az sem, hogy Rózsika néni miként értékelte a segítségnyújtást, egyáltalán annak vette-e. Ehelyett megtudjuk, hogy egy az utcában lakó család alapítványi csirkéi „a hűtőládában végezték”.

Hogy hol végzi a magyar sajtó, ha ebben a szellemben folytatja, ki tudja?


Advertisements
No comments yet

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: