Skip to content

A közszolgálati média függetlenségének biztosítására szólított fel az Európa Tanács

2012. 02 22

Február 16-án az Európa Tanács felszólította az Európai Unió tagállamait, hogy
erősítsék meg közszolgálati műsorszolgáltatóik, illetve egyéb közösségi médiumaik
szerkesztőségi és operatív függetlenségét.

A szervezet Miniszteri Bizottsága deklarációt és ajánlást fogadott el, hogy sürgesse a
tagországokat az egyes kormányzati, a közszolgálati médiára vonatkozó keretszabályozás
megújítására, illetve a modern kommunikációs környezethez való alkalmazkodásra. Utóbbi
értelmében a közönséghez való viszonynak az átláthatóságon, a nyitottságon és a párbeszéden
kell alapulnia.

Az ajánlás értelmében néhány médiumnak még be kell fejeznie az állami műsorszolgáltatóból
– melyet a kormányzathoz való alárendelt, erős kapcsolat jellemez – a valódi közszolgálativá
válás irányába történő átmenetet. Az ajánlás néhány vezérelvet is megfogalmaz, melyet
a közszolgálati médiaszervezeteknek el kellene fogadniuk, hogy irányítási rendszereiket
naprakésszé tegyék. Ilyenek a függetlenség, az elszámoltathatóság, a hatékony gazdálkodás,
az érzékenység, a felelősség, az átláthatóság és a nyitottság.

Forrás: EJC / CoE

Reklámok
No comments yet

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: