Skip to content

Interjú David Kaplan amerikai oknyomozó újságíróval

2012. 04 22

Ez az a dolog, amivel változtatni tudunk a fennálló társadalmi problémákon.”

A Gőbölyös Soma magyarországi oknyomozó újságírókat támogató és díjazó alapítvány meghívására érkezett Magyarországra David Kaplan amerikai újságíró. Kaplan nevéhez sok korrupciós, környezetvédelmi és szervezett bűnözéssel kapcsolatos ügy leleplezése köthető. A Budapesti Kommunikációs Főiskolán április 19-én tartott előadást és  ezt követően adott interjút műhelyünknek meglepően kedves, barátságos hangulatban. Ha az ember Kaplan arcára néz, még csak nem is sejtheti, mi van a szemüveg és a tipikus amerikai újságíró figura mögött. Kaplan élvezi amit csinál, nem adná semmiért a “tűzijátékot”, amelyet riportjaival kelt.

Nagy Krisztina: Hogyan jellemezné a sikeres oknyomozó újságírót?

David Kaplan: Függetlenség, pontosság, agresszió. Néhányan azt mondják, az oknyomozó újságíró olyan, mint egy bulldog, aki ráakaszkodik a kormányzat lábára, és bárhogy rázzák, nem enged.

N.K.: Miért lett Ön oknyomozó újságíró?

D.K.: Amikor főiskolára jártam, annyi idős voltam, mint most  maguk, Amerika legnagyobb politikai botránya, a

Watergate botrány kirobbanása óriási hatást gyakorolt az én újságíró generációmra. Bob Woodward és Carl Bernstein ezzel a leleplezéssel megmutatta, mekkora erő is rejlik az oknyomozó újságírásban. Mi akkor úgy gondoltuk, hogy ez az a dolog, amivel tudunk változtatni, amivel legalább egy kis szeletet beválthatunk abból, amit minden fiatal újságíró akar, ezzel tudunk változtatni a fennálló társadalmi problémákon. Jómagam ezért rögtön ezzel a műfajjal kezdtem foglalkozni.

N.K.: Tudna mesélni egy kicsit a legelső oknyomozó riportjáról?

D.K.:  Túl öreg vagyok ahhoz, hogy visszaemlékezzek rá. Egy környezetvédelmi ügy volt. Egy cseppfolyósított gázhulladéktól akart egy nagy amerikai vállalat egy indiánrezervátumban megszabadulni. Nagyon érdekes ügy volt.

N.K.: Adott fel valaha ügyet azért, mert nem volt már nyom, amin tovább induljon, vagy mert nem volt elég információja?

D.K.: Természetesen. De ami általában történik, az az, hogy változtatni kell ilyenkor. Más módszerrel kell tovább dolgozni. Az oknyomozó újságíró olyan, mint egy tudós, mint egy gondolkodó. Felállítunk egy hipotézist, és utána megnézzük, hogy ezt milyen tényekkel, adatokkal tudjuk alátámasztani. De hogyha tényleg nincs mivel alátámasztani, ha a tények nem támasztják alá a hipotézist, akkor a hipotézist kell megváltoztatni. Néha ez nagyon nehéz. Az ember heteket áldoz a nyomozásra, de ha az adatok nem támasztják alá a feltételezést, kénytelenek vagyunk így tenni. Évekkel ezelőtt volt egy esetem, ahol hat férfival kapcsolatban, pénzmosással gyanúsították őket, és az egyiküknek nagyon erős politikai kapcsolatai voltak. Az volt a feltételezésem, hogy ennek a fickónak jelentős politikai kapcsolatai vannak, ezért szabadon távozhat majd. Felmentették a férfit, és úgy gondoltam, igazam volt. De az ügyészek, az ügyvédek, mindkét oldal, a bírák is, mindenki meg volt róla győződve, hogy azért kapott felmentést, mert ártatlan volt. És tényleg az is volt. Három hétig kutakodtam, és semmim nem volt. Ahogy a történet szálait próbáltam felgöngyölíteni, érdekes dologra leltem, kiderült, hogy nem is igazán pénzmosásról, hanem aranymosásról van szó, mégpedig arról, hogy a dél-amerikai kokain kartellek hogyan használják az aranyat a pénz tisztára mosására. Ha az ember eléggé alapos, akkor mindig talál egy jó sztorit.

N.K.: Miért utazott Magyarországra?

D.K.: A Gőbölyös Soma Alapítvány meghívására érkeztem, előadásokat tartok és bátorítom a magyar kollégákat.

N.K.: Az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Szervezetével támogattak magyar ügyeket korábban?

D.K: Nem, csak informális együttműködés alakult ki közöttünk, oktatási projektekben vettem részt például.

N.K.: Sokat dolgozott külföldön. Okozott valaha politikai konfliktust a riportjaival?

D.K.: Természetesen! A jó oknyomozó újságíró egy befejezett történettel hatalmas hullámokat kavar fel. Volt egy ügyem, amelyben egy orosz rendőr és egy FBI ügynök szerepelt, a Mocskos Gyémántok címet adtam neki és arról szólt, hogy Oroszország vezetősége milyen gengszterekkel áll kapcsolatban. Három fiatal gyémántcsempész 180 millió dollár értékű gyémántot fújt meg a rendkívül szigorúan őrzött nemzeti kincstárból. Az orosz rendőr és az FBI ügynök is nyomozott az ügyben, mikor pedig fény derült az igazságra, a rendőrt kirúgták, az ügynököt előléptették. Azóta is használják ezt a történetemet, képzési anyag az FBI-nál.

N.K.: Volt olyan ügye, ahol politikai vagy gazdasági nyomás alatt dolgozott?

D.K.: Igen, a történeteket folyamatosan támadják. Ezek a sztorik igazán nagy tűzijátékot csinálnak, hatalmas érdekellentéteket tárnak fel. Fenyegetnek minket, jogi aktusokkal, sőt, fizikai erőszakkal is. Vannak módszerek, amivel minimalizálni lehet az ilyen dolgokat, de ez egy elég kemény műfaj.

N.K.: Mondana néhány konkrét ügyet, amelynél ezek előfordultak?

D.K.: Az én esetemben, ezek főleg magánszemélyek felől érkező nyomásgyakorlások voltak, nem mondanám, hogy kormányok fenyegettek. Például cégcsoportok, az egyik ügynél a halászati cégek elképesztően dühösek voltak, amiért feltártuk a feketepiaci manővereiket, az azbesztipari cég sem volt a legboldogabb, az energiaszolgáltatók, a növényvédő szereket gyártó cégek, aztán ott voltak még a szervezett bűnözéssel kapcsolatos ügyek, a maffiát illetően azért nem árt, ha óvatos az ember. Az én helyzetem speciális, mivel amerikai újságíró vagyok, az állampolgárságom egyfajta többletvédelmet nyújt, amikor külföldön dolgozom, hiszen senki nem akar konfliktust az Egyesült Államokkal. De nézzük meg Perut, Pakisztánt, vannak szörnyű helyei a világnak, ebben a két országban lett a legtöbb újságíró gyilkosság áldozata az elmúlt tíz évben. Ez csak a jéghegy csúcsa – a gyilkosságok, de alatta, rengeteg minden van: éjszakai telefonok, fizikai erőszak, fenyegetések. Nekem szerencsésebb helyzetem van, a működésem meglehetősen biztonságosnak mondható, de a kollégák Oroszországban, a Fülöp-Szigeteken, Szomáliában, Ukrajnában, tényleg az események frontvonalában dolgoznak. Európában és Amerikában viszonylag könnyű helyzetben vagyunk, élhetjük a mindennapi életünket, végezhetjük a napi munkánkat és nem vagyunk kitéve ilyen extrém fenyegetésnek.

N.K.: Az újságírás új formái közül, mit gondol, melyik lehet az, amelyik a legjobb az oknyomozás számára?

D.K.: Igen, jó kérdés. Nem tudjuk. Folyamatosan kísérletezünk, keressük az új utakat, de nincs egyetlen varázsmegoldás. Jelenleg már sokkal több embert érhetünk el, sokkal több csatornán a digitális médiának köszönhetően, azonban az igazi, klasszikus értelemben vett oknyomozó újságírás tradicionális módon történik, a riportok leközlése a mainstream médiában zajlik, és az igazi kihívás az, hogy ezekbe a klasszikus módszerekbe hogyan tudjuk integrálni az új, interaktív formákat.

Reklámok
No comments yet

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: