Skip to content

„A fotográfia megöli az embert!” – Romano Martinis fotói Tadeusz Kantorról

2016. 01 8

 

A XX. századi európai színháztörténet egyik legmeghatározóbb alkotója volt Tadeusz Kantor, akinek születésének 100. évfordulóját ünnepeltük 2015-ben.
A budapesti Lengyel Intézet november 25-én ebből az alkalomból fotókiállítással és kerekasztal beszélgetéssel készült, melyen Kantor művészetéről, jelenlétéről vitatkoztak.

Az esemény címe sok kérdést felvet: „A fotográfia megöli az embert!” Romano Martinis képeit láthattuk a kiállításon, aki 1969-ben lett Kantor első olyan színházi fotósa, aki közelről dokumentálhatta különleges színházi tevékenységét.
Kantor_fot.-Romano-Martinis„Nem adja vissza hitelesen a valóságot, hanem valamit teremt, amit én illúziónak nevezek, megkettőzi a dolgokat… A fotográfia azért érdekel annyira, mert tökéletes illúzió. A fotográfiában van valami hasonló a halálhoz –a szereplők beleragadnak, mint a szurokba az egerek, boldogtalanul, jövő és múlt nélkül.”– Írta Romano Martinis képeihez Kantor.

A kiállítás megtekintése után az előadáson felszólalt Agnieszka Oprzadek, a krakkói Cricoteka igazgatóhelyettese, Justyna Michalik, a Cricoteka szakértője, Goda Gábor rendező, koreográfus, az Artus Kortárs Művészeti Stúdió alapítója és művészeti vezetője, Perovics Zoltán a Metanoia Artopédia alapítója.
A kerekasztal beszélgetés során ők ismertettek meg a hallgatósággal Kantor művészi létmódját.

Először a Cricotekát mutatták be érintőlegesen, ami egy színházi műhely Lengyelországban, Krakkóban. Tadeusz 1980-ban, a szocializmus alatt alapította, ezzel is jelezve kortársainak, hogy szakít az akkori művészettel, akármennyire legális, vagy illegális mindaz, amit tesz.
A Cricoteka olyan tér, ahol a művészek sokféleképpen kiteljesedhetnek, legyen szó festészetről, zenéről, táncról, színészetről vagy költészetről. Sokoldalú, mint maga Kantor, aki úgy nyilatkozott önmagáról: „Totális művész vagyok: festő, díszlettervező, költő, színész, happening művész, aki színházi alkotóként vált világszerte ismertté.”
A műhelyben olyan különlegességekkel is találkozhatunk, mint pl. a speciális oktató termek, ahol a kisgyermekek és a fiatalok alkothatnak az úgynevezett „szegény” tárgyakkal. Ezen eszközök segítségével kell létre hozniuk egy új, saját alkotást, például egy hangjátékot.

Rengeteg előadásnak, workshopnak, kiállításnak ad teret a Cricoteka. Az egyik legizgalmasabb performansz az volt, amikor Christian Boltanski az épület galériáját mezővé változtatta. A látogatók három hónapon át követhették, ahogy a gyönyörű virágok ellepik az egész helyet, majd hétről-hétre elhervadnak.

A felszólalok a továbbiakban Kantorra fókuszáltak, így a közönség még inkább megismerhette munkásságát és hatását a jelenkori művészetre.

Kantor félt attól, hogy a művészete megreked egy bizonyos szinten és onnantól kezdve a nézőkben és saját magában sem fogja észlelni már az újdonság varázsát, a meglepettséget, ami a lényege a produkciónak, mert ilyen az élet is. Műveiben pedig egy központi kép van: a halál. Életszerűen szerette volna bemutatni a halált, amit szerinte nem lehet úgy színpadra vinni, hogy keretek közé zárja magát a művész és szabályok szerint próbálja az üzenetét átadni. A forma korlátoz.
12483107_1128178897193684_1301765895_o

Egy avantgárd művész számára a legnagyobb csalódás az, ha nem fejlődik és újra csak ugyanazokat a sémákat használja alkotásainál.
A célja tehát az, hogy hatást érjen el a műveivel, ami véleménye szerint leginkább a nemzetközi együttműködések során születik meg. Azon keresztül, amikor egy alkotó különböző kultúrákat, szokásokat, személyiségeket ismer meg és szintetizál alkotásaiba. Ezeket összegezve a művész magáévá teszi és a saját elemeivel kiegészíti, átalakítja, átformálja. Így jön létre valami új és különleges.

Kantor addig keres, ismétel a próbákon, míg tökéletessé nem válik minden a színpadon. Vélhetjük azt, hogy az örökös javításoknak a próbán vége is szakad, pedig nem. A nézők előtt is történik mindez. Szabadon alakíthatóak a történetek, a párbeszédek, folyamatosan újjászülető tendencia jön létre. Egyszer történik meg minden, nincs két egyforma előadás.

Művészete tele van ellentmondásokkal, fordulatokkal, meglepetésekkel: ezért Kantor, Kantor.

Művészi nagyvonalúságát reprezentálja az, ahogy a halálának a premierjére készült a „Ma van a születésnapom” –ra. A születésnap-halál metaforában is a kantori ellentétekkel átszőtt művészeti paradigma tükröződik.  Súlyos szívbetegségben szenvedett és utolsó darabjának a próbái végét követően halt meg. Mégis mikor a mű színpadra került tapintható volt a rendezői jelenléte, mintha ő is ott lett volna, a színészek között, a saját halálájának bemutatásákor.
Megszállott avantgardista volt, aki le akarta rombolni a tradicionális színházat. A megszokottól teljesen eltérő, meghökkentő világot teremtett meg a 20. században, amit „Halott színház” – nak nevezett el.

Perovics Zoltán szerint minden művésznek kell egy fal, amit le akar rombolni, máskülönben hogyan hozna létre valami újat, ami ő maga?

Kantornál a halál volt a forma, a tér pedig a színpad, vagy bármely művészeti ágban alkotott műve. Teret kell engedni annak, ami formát akar ölteni. Amikor véletlenszerűen jön egy szikra, majd születik belőle egy gondolat, ami már a szándékot is magában hordozza, akkor már csak a platform hiányzik.

Ami leginkább meghökkentette a kerekasztalnál ülő szakértőket is az-az, hogy Kantor még mindig itt él közöttünk. Rengeteg jelenkori alkotó találja meg önmaga alkotói nyelvét a művészetében. Ennek mi lehet az oka? Tadeusz Kantor örökös hatáskeltési rögeszméje? Olyannyira tökéletesre sikerült, hogy halála után is mindenkire befolyással van a művészete, gondolatai, szavai, festményei?

A következő kérdés, ami felmerült a rendezvényen részt vevő hallgatóságban, hogy ma hogyan jelenik meg az avantgárd művészet? Ki képviseli? Vannak olyan művészek, akik ennyire szakítani akarnak a hagyományokkal és valami teljesen újat teremteni?

Vajon a 21. századi művészekben is van akkora lázadás a világ ellen, kreativitás, tenni akarás, egy kis önzőség… hogy merjenek olyan szemléletet megvalósítani, mint Kantoré?

Látunk magunk előtt falakat? Falakat, amiket le akarunk dönteni azért, hogy előtörhessünk és megmutathassunk mindent, ami mi magunk vagyunk?

Vajda Anita

Reklámok
No comments yet

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: