Skip to content

Az újságírás nem haldoklik

2016. 06 20

Az újságírás nem haldoklik. Ellenben SOKKAL gyorsabban változik, mint azt sokan megértenék.

A New York Times okos döntést hozott, amikor Jim Rutenberg-et tette meg a média témában az új vezető írójának. Rutenberg legutóbbi írása, a hírek jelenleg végbemenő buzzfeed-esedéséről és arról, hogy miként muszáj/kellene megváltoznia az újságírásnak, igazán jó olvasmány volt. És, bár korántsem értek egyet minden szavával, úgy gondolom, hogy tartalmaz valami kiemelkedően fontosat arról, hogyan kellene megváltoznia az újságírásnak.

Rutenberg az író, Jim VandeHei-t, a Politico társalapítóját idézi: ,,Az újságírók ölik meg az újságírást.” A szöveget bevallottan provokatívnak szánta VandeHei. Ezt, szerinte azzal érik el, hogy makacsul ragaszkodnak a régi, jól bevált módszerekhez. 50 egymással versengő, de lényegében ugyanolyan sztorival állnak elő egyidőben, olyan történésekről, mint a legutóbbi elnökjelölti beszéd vagy egy 700-szavas jelentés a szállítói költségvetési tárgyalásokról. ,,Volt idő, amikor nem tudtuk, hogy vajon elolvassák-e az emberek azt a 600 szavas cikket a szállítói haszonkulcsokról vagy sem, de ez ma már nincs így” – mondja VandeHei. ,,Nem gondolnám, hogy engednünk kéne az olvasót minden téren dönteni, itt inkább arról van szó, hogy egy okos, agresszív és a jövőbe tekintő médiavállalat arról fog írni, amit ő és az olvasói is fontosnak tartanak.”

És ez itt a lényeg. De, hogy ténylegesen megértsük miről is van szó, lépjünk most egyet hátra. Gondolkodjunk úgy, hogy az újságírás alapvetően három kategóriába sorolható. Az első a ,,Mi van”, a második a ,,Miért volt”, a harmadik pedig a ,,Mi történik” kosara.

Az első, ,,Mi van” kategóriába tartoznak azok a lényegre koncentráló írások, amik csak arról szólnak, hogy mi történt. ,,Tűz volt ma a Nyolcadik és az Elm utca sarkán. Senki sem sérült meg.” És ennyi. A következő kosárban, a ,,Miért volt”-ban, a nyilvánvaló ,,miért történt” és a ,,miért is számít” kérdéseké a főszerep. Ezek mutatják meg az olvasóknak, hogy ez már a harmadik tűzeset volt ugyanitt és a rendőrség gyújtogatás gyanújával nyomoz. A ,,Mi történik” kategóriája pedig azzal foglalkozik, hogy hová tart a történet, mire érdemes még figyelmet fordítaniuk a téma iránt érdeklődőknek. A tűzoltóság a lakosság segítségét kéri, hogy jelentsék, ha hasonló tűzesettel találkoztak, mint ami a Nyolcadik és a Elm utca sarkán történt -satöbbi, satöbbi.

(Az eredeti “What”, “So what” és “Now what”, kategorizálását a híreknek nem én találtam ki, hanem Erik Rydholm, aki a ,,Pardon the Interruption” producere és egyben hatalmas zseni.)

Az idők kezdetétől, egészen nagyjából tíz évvel ezelőttig, az újságok az idejüknek és eszközeiknek a 95 százalékát arra használták, hogy az első kosárba eső tartalmakat gyártsanak. Ez volt az, ami hírszolgáltatóvá tett valakit – a képesség, hogy jobban és több embert kiszolgálva tudd elmondani, hogy ,,Mi van”. Működött. Az internet előtti korszakban – és azelőtt, hogy darabjaira hullott volna a tömegeket elérő médiaszolgáltatók egyeduralma – az emberek korlátozott számú helyről értesülhettek arról, hogy ,,Mi van” (úgy mint, a Washington Post, a New York Times, CBS, ABC, AP, NBC, és a többiek), így ha egy voltál közülük, mindened megvolt.

Aztán amikor megjelent az internet, minden megváltozott. A ,,Mi történt”-et megkaphatta az ember majdnem bárhonnan, akár másodperceken belül, ha rákeresett a böngészőjében. A Google News felemelkedése, mint látogatottság-aggregátor annyit tesz csupán, hogy azt, hogy az emberek honnan kapják meg a ,,Mi történt”-et, egy algoritmus kezébe került. Ugyanez vonatkozik a Facebook-ra és szinte minden más, megosztásra épülő részére a webnek.

Egyszerűen fogalmazva: a ,,Mi van” elkezdte fokozatosan elveszteni az értékét az átlag olvasó számára. (Természetesen vannak teljességgel nyilvánvaló kivételek ez alól a folyamat alól – például amikor egy olyan megnyilvánulással vagy egyedi tartalommal jelentkezik az újság, mint például a Washington Post ezen cikke, amiért megkapta a Pulitzer díjat.)

Ahogy a ,,Mi van” elvesztette régi fényét, úgy emelkedett a ,,Miért volt” és a ,,Mi történik” az olvasó szemében. Hirtelen az emberek nem csak egy elnöki vitáról akartak olvasni, hanem annak a vitának az elemzéséről is. Ráadásul egyidőben azzal, ahogy a hír megjelent róla. Nem akartak másnapig várni, hogy megtudják ki teljesített jól és ki nem. Azonnal fogyasztani akarták. És ez duplán igaz bárkire, aki 30 alatt van.

A növekvő érdeklődés pedig az elemzések, a pontos kontextusba helyezés és a kommentárok iránt, a ,,Mi van”-ról, megmagyarázza az óriási népszerűségét az olyan műsoroknak, mint a ,,The Daily Show” és a ,,The Colbert Report”. A Comedy Central ráérzett arra, hogy az emberek ma többet várnak a hírektől, Dan Rather, Tom Brokaw és Peter Jennings ideje lejárt.

Ellenben, ahogy VandeHei jól diagnosztizálja, a szerkesztőségek, az esetek többségében megküzdöttek – és küzdenek ma is – azzal, hogy kövessék a változást az olvasóik fogyasztási szokásaiban. Óriási mennyiségű pénz és idő megy még mindig el arra a ,,Mi történt”-re, ami csak akkor kap jelentősebb figyelmet, ha egy algoritmus vagy egy olyan véleményvezér, mint Matt Drudge kiemeli a többi 1000 ,,Mi történt” cikk közül.

Nem azt mondja ezzel, hogy a ,,Mi van” nem számít többé. Mert igenis számít. Méghozzá sokat. A híreknek ez adja a gerincét – nélküle az egész összedőlne. Én sem azt javaslom ezzel, hogy ne fordítsunk kellő figyelmet és pénzt a ,,Mi van” kérdésre. Inkább azt gondolom – és szerintem ebben VandeHei is egyetértene – hogy frissítsük fel ezeknek az elosztását. Nincsenek számszerűsítve a javaslataim, de mondjuk 50 százalék ,,Mi van”, 25 százalék ,,Miért volt” és szintén 25 százalék ,,Mi fog történni most” nem tűnik rossz közelítésnek ahhoz, hogyan kellene egy mainstream híroldalnak viszonyulnia az erőforrásai elosztásához. A nemrég vagy újonnan érkezők pedig még inkább a két utóbbi kategóriát fogják, és azt is kell favorizálniuk.

A média jövőjével kapcsolatos vitákban a fentebb írtak szinte minden alkalommal elvesznek. Abban a mederben folynak ezek a beszélgetések, mintha ez egy mindent-vagy-semmit szituáció lenne. Vagy azt mondod el, hogy ,,Mi van” vagy arra használod fel az idődet, hogy gumigyűrűket pakolsz egy görögdinnyére és optikai illúziókból kovácsolsz váratlan látogatottsági mutatókat. Ez hibás hozzáállás, ami pont azt a párbeszédet fojtja el, amire most az újságírószakmának óriási szüksége lenne.

A helyes hozzáállás pedig: hogy mindegyik kategóriát használnunk kell az újságírásban. De ahogy a ,,Mi van” olvasóközönségét egyre nehezebb és nehezebb megfogni (és azon kívül, hogy sokkal kevésbé tartogat örömöt beszélni róla, kevésbé jövedelmező is), meg kell értenünk, hogy a legjobb módja az emberek rászoktatásának a tartalmunkra az, hogy több időt és energiát fektetünk az újságírás ,,Miért volt” és ,,Mi történik” kérdéseire.

Forrás: Washington Post                                                                                   /Bagyinszki Dániel/

Reklámok
No comments yet

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: