Skip to content

„A magyar médiapiac borzasztóan alulfejlett, alapvető dolgok hiányoznak belőle” –Interjú Gulyás Mártonnal

2016. 11 30
gm

Fotó: Rugli Tamás

Gulyás Márton szerkeszti és vezeti a Slejm – a torkon ragadt politika című közéleti videóblogot. A vlog már második évadát éli és népszerűsége egyre csak növekszik. Ennek kapcsán beszélgettem Mártonnal az elektronikus média magyarországi tendenciáiról, valamint a Slejm történetéről, eszközeiről és lehetőségeiről.

 

 

Kezdetek és előzmények

A Slejm előzményeként Gulyás Márton a plusz1 című műsort említette, amibe még a Krétakör színházi társulat tagjaként kezdett bele. Azonnal hozzátette, hogy nem volt fenntartható formátum, de viszonylag nagy sikere volt. Összesen 5-6 adás készült belőle. Sikere azzal magyarázható, hogy volt benne rajzfilm – lényegében egy magyar South Park.
Ennek folytatására motiváció és igény is mutatkozik, de műfajából eredendően iszonyatosan drága a fenntartása.

„Akkor is több millió forint volt, és most ilyen forrásokkal nem rendelkezem.”

A Slejm azonban nem egyszerűen a plusz1 folytatása. A koncepció kialakításában fontos szerepet játszott Jon Stewart Daily Show-ja és John Oliver Last Week Tonight-ja is. Ezek olyan hírkommentárok, amik nem csak szatírát csinálnak a legnyilvánvalóbb bullshit-ekből, hanem próbálják a dolgokat kicsit politikailag átkeretezni. Ebben a formátumban látta meg a lehetőséget Gulyás Márton.

„Másrészt meg azt láttam -akkor már aktivistáskodtunk egy 4-5 éve-, hogy van Magyarországon egy kulturális váltás, amit meg kéne csinálni. Van egyfajta tudásátadási hiányosság, aminek a pótlása nem történt meg, és ezzel kéne foglalkozni alapvetően.”

Ez a legelején annyiból állt, hogy letette a kamerát az egyik sarokba, leült elé, és elkezdett beszélni. Azóta rengeteg minden változott és sokat fejlődött a műsor, mind technikai színvonal, mind megszerkesztettség szempontjából. Valamelyest már a közönség is kezdi visszaérezni ezt, tehát mindenképpen egy növekvő történetről beszélhetünk.

Márton megjegyezte, hogy mindezek tükrében, reálisan kell szemlélni a dolgot, tehát ez nem a Dancsó Péter Videómániája és nem a Szirmai Gergely Hollywood Hírügynöksége. Egyébként mindkettőt fontosnak tartja, és sokat tud belőlük tanulni, de mindegyik más műfaj. Szerinte ennek az online politikai hírkommentárnak vagy közéleti vlognak maximum 100 000 követője lehet Magyarországon.

„Mondjuk, ha ezt vesszük figyelembe, hogy a szerencsétlen Népszabadságnak volt 1000 követője a YouTube-on, HVG-nek van valami 9000, akkor az a lassan már 7500 ember aki nézi ezt műsort, egyáltalán nem rossz. Ráadásul nyilván 2018-ra fog ez igazán felpörögni.”

A jelenleg futó, 2. évadot kezdi olyannak érezni, hogy az adások rendesen végig vannak gondolva és a témaválasztások is jók. A témaválasztásnál alapvetően két szempontot vesznek figyelembe. Az egyik, hogy mi az, amit fontosnak tartanak, a másik pedig, hogy mi az, ami nagyon benne van a közbeszédben. Azt nagyjából tudják előre az év végéig, hogy mivel szeretnének foglalkozni, mert rengeteg téma van. Ha lenne rá kapacitásuk, akár heti több részt is kiadnának, de jelenleg sokszor azzal az eggyel is küszködnek, hogy időre elkészüljön.

„Nagyon szeretnék majd angol nyelvű adásokat is csinálni, de ennyi emberi erőforrással ennyit tudunk most kihozni ebből.”

 

A magyar médiapiac sajátosságai

„Nem azért hogy magam glorifikáljam, de nekem mindig elborzasztó nézni, hogy más, sokkal tőkeerősebb médiumok, hova jutnak el.”

Az elektronikus média, kifejezetten a televíziózás, szerinte fejlettségben a béka segge alatt sincs. Gyakorlatilag az a televíziós újságírás, hogy van a híradó, ahol elmondják azt, ami fel van írva, minél értéktelítettlenebbül, a másik meg ez a klasszikus interjúzás vég nélkül. Kifejezetten politikai kommentátorok vagy politikai dokumentumfilmek például egyáltalán nincsenek.
Azt gondolják, hogy a politika tényleg a 40+-os korosztály műfaja. Abból hogy a fiatalok nem nézik a híradót, azt a következtetést vonják le, hogy nem is érdekli őket, miközben nem erről van szó, csak azon dolgozni kéne, hogy fogyasztható formátumban kerüljön tálalásra. Ha a TV-k elvesztegetett pénznek élik meg egy új státusz kialakítását, egy ember kiképzését, hogy az valamilyen módon az online felületeket kezelhesse, azzal a halálos ítéletüket mondják ki, hiszen konkrét piaci szegmenseket veszítenek el. Így lehetetlenné válik, hogy ezeket a szegmenseket később átcsatornázhassák a kábelre.

Érdemes megnézni az online videós rovatokat is. Két olyan internetes portált tudna mondani, ahol a videórovatot komolyan veszik. Nem nevezett meg konkrét példát, de azt kifejtette, hogy a fent említett helyek közül az egyiken komoly tőkehiánnyal küzdenek és valószínűleg ezért nem tudnak gyorsan fejlődni. A másik helyen inkább szerkesztőségi lustaság, a befektetővel vagy tulajdonossal való zavaros viszonyok miatti előrelépésnek a lehetetlensége látható. Szerinte ez nem egy annyira kicsi piac, hogy ilyen satnya médiumai legyenek.

„Ebben szerintem tök fontos lenne, hogy egy olyan dolog elinduljon, amit a Slejm is képvisel. Nyilván ennek azzal is meg kell küzdenie, hogy az interneten terjed, ami most még picit hátrány, később szerintem előnye lesz. A másik az, hogy teljesen ismeretlen a formátum. A nézőknek meg kell szokniuk, hogy ez így most hozzám beszél, meg bevágások vannak. Ez a fajta újszerűség egyben egy gát is.”

 

Online tartalomgyártás: tapasztalatok és tanácsok

A Slejm által szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy hatványozottan értelmeződik a dolog: miszerint a médium egyben a tartalom is. Nagyon nem mindegy, hogy mi az, amit Facebook-ra rak ki, mi az amit YouTube-on próbál megjeleníteni és mit posztol Instára, meg Tumblr-re.
Azzal már próbálkoznak, hogy minden adásból egy picike részletet kifejezetten Facebook-ra gyártanak. Ezzel promózzák fel a teljes adást. Komolyabb figyelmet igénylő tartalmat azonban soha nem raknak ki Facebook-ra.

„Az nyilván hírfolyam, elmossa a következő hír, nem is ülsz oda, belekattintasz. Ez a 2 perc is sok, ami a mostani adásnak a trailere. 1 perceket kéne oda kirakni.”


Ezzel szemben YouTube-on a félórás videót is megnézik, ha arról van szó. Nincs szignifikáns eltérés. Sokáig volt egy másik fétis, hogy a videó rövid, 1,5- 2 perc legyen. A statisztikák alapján teljesen mindegy, hogy 50 perces egy adás vagy 18 perces, a téma számít.

Márton úgy látja, jót tenne a műfajnak, ha ezt sokan csinálnák. Életmód vlogokból, beauty vlogokból, meg filmkritika, játék témában már Dunát lehetne rekeszteni és nem sokkal több tudást követelne meg egy politikai csatorna elindítása sem.

„Az emberekben egyébként rengeteg ilyen vélemény van, amit szívesen megosztanának, de nem tud valahogy előtörni.”

Ha valaki mégis belekezdene, figyelnie kell rá, hogy a brand és a tartalom nem válhat el egymástól. Gulyás Márton szerint látni kell, hogy kik vannak még ezen a porondon, kinek mi az erőssége és ahhoz képest mi az, amit ő fel tud építeni. Úgy gondolja, a legfontosabb tényleg az, hogy jól szerkesztett tartalommal, elég nagy rendszerességgel tudjon megjelenni a vlogger. És persze bírja el azt az első fél- ¾ évet, akár egy évet, amíg összesen 60 ember fogja nézni azt, amit csinál.

/Földes Máté/

Reklámok

Ács Dani (444) a Média Café vendége

2016. 11 28

Mozgóképes update egy korábbi cikkünkhöz! Október 13-án ismét megrendeztük a Média Café-t, a Metropolitan Egyetem gondozásában működő Média Műhely közkedvelt eseményét. Ezúttal a 444 egyik emblematikus arca, Ács Dániel videós újságíró jött el, hogy Bereczki Dóra moderálása mellett meséljen a videós újságírás nehézségeiről, az ideális gyakornokokról, a parlamenti kitiltásról és Kövér László bajszáról. Ahogy ígértük, íme a videó az eseményről:

Korábbi cikkünket lásd:
„Ez egy nehéz ország, amit mindig ilyen nehéznek szerettünk” – Ács Dani volt a Média Café vendége

/Földes Máté/

Egzisztenciális válság a nyomtatott sajtóban: kicsiket és nagyokat egyaránt érint

2016. 11 26

A News Corporation és a CN Group ugyanattól a problémától szenved: a nyomtatott sajtó hirdetési bevételei hanyatló tendenciát mutatnak, ami az újságírás jövőjét veszélyezteti.

747

Az újságok összes típusa veszélyben van. (Összeállította: RG)

Mi a közös a Wall Street Journalban és az Eskdale & Liddesdale Advertiserben? Vagy talán a kérdésnek így kéne szólnia: mi a közös a Journal tulajdonosában, a hatalmas News Corporationben, és az Advertiser tulajdonosában, a szerény CN Groupban?

A Journal több, mint 1 millió példányt ad el naponta print formájában, miközben az Advertiser 1200 példányt egy hét alatt.

Mégis a krízis, amivel mindkét újság és kiadó szembesül, igazából ugyanaz:
az üzleti modelljük, ami a hirdetésekből szerzett jövedelemre épül, az összeomlás stádiumában van.

Az Advertiser esetében a múlt idő valójában relevánsabb. 168 év megjelenés után működik veszteségesen és néz farkasszemet a bezárás lehetőségével.

A CN Group, a kicsi carlisle-i kiadó szervezet, nem tudja tovább védeni a lap előállítását, így várják, hogy valaki jelentkezzen, aki leveszi a terhet a vállukról.

Ha nem találnak vevőt (márpedig névleges eladási árra törekszenek), akkor a következő hónapban bezár a lap, újság nélkül hagyva Langholm lakosait és a környező területeket Dumfries-ben, valamint Galloway-ben.

A CN közösségi kampányban kérte az embereket, hogy segítsenek az újság fenntartásában. Amennyiben ez nem lesz sikeres, az utolsó kiadás december 14-én fog megjelenni.

A News Corp Wall Street Journal-ja esetében természetesen nem egzisztenciális válságról van szó. Legalábbis még nem. De a szituáció a New York-i lapnál is ténylegesen drámai.

Múlt hónapban, a lap főszerkesztője, Gerard Baker bejelentette, hogy a munkatársak jelentős részének kéne beadnia az önkéntes felmondását.

November 2-ig 48 ember fogadta el ezt az ajánlatot. Ráadásul kiderült, hogy a Journal Greater New York által lefedett részlege beolvadt a város szélesebb körben kiadott lapjába. Ez további 19 munkahelyet veszélyeztetett.

Más különálló szekciókban is megerősödött a részenkénti leépítés gyakorlata, ami ugyancsak a hirdetési bevételek elmaradásából eredeztethető. Több újságírónak elkerülhetetlenül mennie kell a következő hónapokban.

Ez a jelenség nem egyedülálló. Mindenkit egyaránt érint az angol kiadóktól, mint a Johnston Press, Trinity Mirror és a Guardian, az amerikai kiadókig, akár a New York Times, Gannett és McClatchy.

Egy friss kutatás szerint, amit a Washington Post egyik szerzője, Pete Vernon végzett a Columbia Journalism Review-nak, a nyomtatott hirdetések száma 35,1 százalékkal csökkent az Államokban az elmúlt év során. Azt írta:

„A nyomtatott hirdetés, ami még mindig a legjövedelmezőbb bevételi forrás a legtöbb lapkiadó számára, szabadesésben van. Az aranytojást tojó tyúk fokozatosan hanyatlott éveken át, és 2016 jelentős gyorsulást mutat a hirdetési bevételek megszűnésében.”

Rámutatott, hogy 2010 és 2015 között viszonylag egyenletes volt a nyomtatott hirdetések hanyatlása (évente 5 és 8 százalék között a Pew Research Center szerint).

Az idei évre jósolt 11 százalékos zuhanás most már optimistának tűnhet. Miért?
Mert csökkenő forgalommal és a célzott marketing biztosítására való képtelenséggel, valamint a részletes elemzési lehetőségek hiányában (nem úgy, mint a Facebook vagy a Google esetében), a nyomtatott sajtó egyszerűen nem túl csábító a hirdetőknek.

Dióhéjban ennyi: A digitális óriások felszívják a hirdetéseket, így ezek az újságok életképességét fenyegetik. Egy találóbb és szignifikánsabb megfogalmazás szerint magát az újságírást.

Ezért támogatom a Media Reform Coalition (MRC) és a National Union of Journalists felhívását, hogy vessenek ki 1 százalékos adót a Google és a Facebook műveleteire a korrekt tájékoztatás fenntarthatósága érdekében. Az  MRC szerint az újságírás helyzete közérdek, ezért a National Union of Journalists-szal együtt remélik, hogy meg tudják győzni a politikusokat az illeték módosításba foglalásáról az új, digitális gazdasági törvénytervezetben.

Forrás: The Guardian                                                                                                   /Földes Máté/

„Ez egy nehéz ország, amit mindig ilyen nehéznek szerettünk” –Ács Dani volt a Média Café vendége

2016. 10 28

Október 13-án ismét megrendeztük a Média Café-t, a Metropolitan Egyetem gondozásában működő Média Műhely közkedvelt eseményét.. Ezúttal a 444 egyik emblematikus arca, Ács Dániel videós újságíró jött el, hogy Bereczki Dóra moderálása mellett meséljen a videós újságírás nehézségeiről, az ideális gyakornokokról, a parlamenti kitiltásról és Kövér László bajszáról.

Ács Dani az Indexnél kezdte pályafutását, ahol a multimédiás részleg egyik legfoglalkoztatottabb tagja volt egészen 2013-ig, amikor elhagyta a szerkesztőséget, hogy többedmagával alapítója legyen a 444-re keresztelt hírportálnak. Azóta is a lap alkalmazottja, a videós tartalmak előállítása mellett klasszikus cikkeket ír, műsort vezet, és sales-szel kapcsolatos feladatokat végez, de mindezek mellett is marad ideje olyan fórumokra járni, ahol az ifjú újságíró-jelölteket láthatja el tanácsokkal. A Média Műhely felkérésére is azonnal igent mondott. A Cafén a műhelyeseken kívül a kameraman szakon tanuló hallgatók vettek részt, és annyi kérdés merült fel, hogy a beszélgetés több mint két órán keresztül zajlott.

Váltottunk egy olyan dologért, aminek még a nevét sem tudtuk

02_acsdani

A szerkesztőség történetének személyes vonatkozásaiba is betekintést nyerhettünk. Fotó: Földes Máté

Azt hinné az ember, hogy nem volt nagy a váltás, hiszen az Index és a 444 hangnemében, permanens ellenzékiségében igen hasonló, de nem volt egyszerű, és sokaknak még mindig nagyon nehéz az átállás”- mondja Ács, aki onnantól kezdve, hogy Uj Péter otthagyta az Indexet, érezte, hogy baj van a lapnál, még ha ezt elmondása szerint a saját bőrén nem is tapasztalta. Végül ő is váltott, ami akkor nagy hazardírozásnak számított, hiszen a biztos megélhetést és jövedelmet adta fel a bizonytalanért úgy, hogy közben otthon a féléves kisgyermek és a lakáshitel várta. „A névjegykártyámra az egyszerűség kedvéért az írnám, hogy újságíró vagyok, de ma is tárgyalni voltam a hirdetőinkkel, úgy ahogy tegnap, már csak azért is, mert a 444 abban is különbözik a többi újságtól, hogy a reklámokat videók formájában el is szokta készíteni.” Mára a 444 kinőtte magát, és az egyik leglátogatottabb hírportállá vált a fiatalabb korosztály körében. Ennek ellenére a tagok létszáma egészen kicsi, a technikai személyzetet is beleszámítva alig 20-an látogatják a Margit körúti szerkesztőséget. Ács Dani szerint elnézve a mai viszonyokat, a 444 stábjának már bővülnie kellett volna. Mivel az előadáson szakmai szempontból is érdekelt hallgatók vettek részt, jogosan merült fel a téma kapcsán a kérdés, hogy ő mit tanácsol azoknak a fiataloknak, akik videós újságírásra adnák a fejüket és épp gyakornoki pozíciót keresnek. „Az elején indítottunk egy gyakornok-programot, és egy elég szigorú felvételi után két embert fel is vettünk. Viszont akkor olyan nehéz volt tolni a 444-et, hogy egyszerűen nem volt idő foglalkozni még velük is, nem tudtuk integrálni őket a szerkesztőségbe. De úgy gondoljuk, hogy ezt a kudarcot már kihevertük, és a jövőben tervezünk is indítani egy gyakornok-programot videós újságíróknak”. Úgy gondolja, alapvetően három gyakornok típus létezik: az, aki csak várja, hogy kiosszanak neki valamilyen feladatot, és amennyiben ez nem történik meg, képes napokon át csendben várakozni, majd lemorzsolódni, illetve az olyan típusok, akik rögtön a főszerkesztő feladatát szeretnék ellátni. Szerinte az ideális jelöltek a két típus között helyezkednek el, mondhatni aurea mediocritas elven, és puha erőszakossággal zaklatják a mentorukat a fejlődés érdekében. Ács Dani szerint egyértelműen ez a járhatóbb út, példaként pedig jelenlegi kollegáját, Botos Tamást emeli ki, aki az Index operatőréből lett mára a 444 egyik legfontosabb tagja.

A jó újságíró nem feltétlenül lesz jó videós

03_acsdani

Őszinte lelkesedéssel beszélt a hallgatóságot foglalkoztató kérdésekről. Fotó: Földes Máté

Ma Magyarországon nagyon kevés jó online videós van, szóval megéri erre kiképeznetek magatokat” – szólítja meg hallgatóságát a riporter, ugyanakkor az is igaz, hogy kevesen esnek bele abba a halmazba, akik a tehetséges újságírói képességek mellett kellően kameraképesek is. Példaként ismét egy kollegáját, Szily Lászlót említi, akinek nyelvezete hiába az egyik legfrappánsabb az írott magyar médiában, a kamera előtt egy jegyzetei mögé bújó, piruló újságíróvá változik. Ez persze nem róható fel teljes egészében az egyéneknek, évtizedes tendenciákra vezethető vissza a jelenség. „Ma már a legtöbb információt képek, mozgóképek formájában fogadjuk be, képek köszönnek vissza az óriás plakátokon, képeket látunk az okostelefonokon. Közben az első tizenegypár év azzal telik, hogy verseket tanulunk, írásban adunk számot a dolgozatokban, miközben nem tanuljuk meg beszélni a mozgókép nyelvét. Miért ne lehetne mozgóképen számot adni?”- ecseteli elképzeléseit, majd így folytatja- „nagyon kiforratlan még ez az egész, hiszen bár nincs egy átfogó definíció, de mi is a kép? Miért így néz ki, miért téglalap alakú, és miért nem Balaton, vagy Nagy-Magyarország alakú?” Elmondása szerint a mai trendeknek megfelelően a 444-nél is éreznek motivációt arra, hogy vizuális téren is erősítsenek, például infografikákkal és adatvizualizációval.

„Sokan rám írnak, hogy én is nagyon érdekes vagyok!” 

04_acsdani

Az érdeklődők szakadatlan figyelemmel és aktivitással követték az eseményeket. Fotó: Földes Máté

Bereczki Dóra kérdéseit követően a hallgatóság ragadta magához a szót, és a legkülönfélébb témákról faggatták a vendéget. Többen kíváncsiak voltak, honnan kerülnek elő az újabb és újabb riportalanyok. Mint elmondta, a magyar online közösségek kitermelik a maguk celebjeit, akik a legritkább esetben vannak fedésben a slágerlistákat vezető, a kereskedelmi tévékben megforduló karakterekkel. Bár a nagyközönség nem ismeri őket, a kattintás számot így is tudják generálni, legyen az a Gütyül Gang vagy Mr Klausz, hogy csak a leghíresebbeket említsük. Ács Danit munkája során, csak egyszer fenyegették meg, mikor Mr Busta ígéretet tett rá, hogy másnap „300 spártai” fogja várni a szerkesztőség előtt, de aztán végül nem jelentek meg.

Szóba került természetesen a 444 munkatársainak parlamenti kitiltása is, ami Ács Dani szerint várható volt a no-go zónás videójuk után, de ettől nem dől a kardjába. „Mikor 2006 környékén elkezdtem a parlamentbe járni, még egy aránylag izgalmas hely volt, és a képviselők még nagyjából tudták, mi történik az országban. Most meg már csak a megbeszéltek szerint nyomogatják a gombot és csak egy szűk kör dönt az ország sorsáról, ezt talán még a kormányfő is elismeri. Persze be lehet mutatni ezt az idiótaságot, de egy idő után ez is unalmassá válik.” Azóta egyébként az egész szerkesztőséget kitiltották a Parlamentből. A portál egyik népszerű videójáról, a parlamenti „beteázásról” is érkezett kérdés [mikor is Ács Dániel és Tamás Bence Gáspár whiskey-vel hígított teával vette a nyakába az országházat], erről úgy beszélt, hogy „csináltunk egy szatírát, ami arra reflektál, hogy a képviselők nem ritkán alkoholos befolyásoltság alatt hozzák meg az intézkedéseket, ezért mi is bementünk, hogy akkor mi meg így készítjük a riportot.” Egy-egy viccesnek szánt videónál fontos az előre megírt forgatókönyv, de improvizáció nélkül nem működőképes a dolog. „A parlament nem olyan hely, ahol esetleg egy lapos kúszást többször is fel lehet venni, és közben azért kellemetlen is. Ahogy ott vannak a kollegák a többi laptól és nézik, hogy már megint mit csinálunk, és én egyébként is ilyen pirulós vagyok, nem olyan, hogy bemegyek a Parlamentbe és meghúzom Kövér László bajszát.”

A Népszabadság megszüntetése őt is megdöbbentette, és bevallottan tart attól, hogy szép lassan ők is célkeresztbe kerülnek, bár szerinte jelenleg előttük van a sorban az RTL Klub és az Index. A portál antitéziseként létrehozott 888.hu-ról is érkezett kérdés. Sokáig nem hitték el, hogy a kormánypárti közéleti lap valóban el fog indulni, már csak azért sem, mert ezek szerint a kormány nagy jelentőséget tulajdonít a 444-nek, mint mondja: „Soros György milliárdokat képzelnek el mögénk”. Dani szerint a 888 elhibázott stratégiai lépés, mert azon túl, hogy beszélnek a 444-ről, az oda-vissza szópárbajokról szőtt tervük sem jött be, és kiemeli, hogy míg a kormánypárti lap napról-napra hivatkozik rájuk, ők eleddig egyetlen alkalommal sem írták le a nevét.

05_acsdani

Fel sem tűnt, mennyire elszaladt az idő! Fotó: Földes Máté

Főként az aktív hallgatóságnak köszönhetően a beszélgetés a többi Média Caféhoz képest kimondottan hosszúra nyúlt, valamivel több, mint két órával a kezdés után ért véget. A vendég távozása után a hátramaradt hallgatóság a megmaradt sütemény és keksz kíséretében emésztette az elhangzottakat, és borítékolható, hogy mindannyiuk számára értékes tapasztalatokkal szolgált az októberi Média Café. A folytatás a következő hónapban lesz esedékes.

/Rugli Tamás/

Képzeletbeli Twitter-storm az oknyomozói helyzetről

2016. 10 26

A Transparency International harmadszorra rendezte meg az oknyomozó újságírói mentorprogramot. Ennek megünneplésére a Cirkó-Gejzírben tartott az alapítvány, filmvetítéssel egybekötött beszélgetéseket a mai oknyomozás helyzetéről Magyarországon. A Magyarországi Francia és a Svéd Nagykövetség által támogatott programról homunculus tudósítást közlünk.

  • Ingyen kukorica!

#átláthatóság #vendégfogadás #cirko-gejzír

dani_orul

  • Gyülekeznek a mentorok.

#oknyomozás #EzMárAHarmadik #mentor-program

  • A kötelező késés megvolt, megérkezett a tömeg, lassan kezdünk.

#újságírói pontosság #MárMajdnemElfogyottAKukoricám

  • Az összes jegy elkelt pedig ingyenes a buli

#PerszeCsakKépletesen #DeMinthaTöbbenKimentekVolna #ATömegMiatt

  • Hamarosan elindulhat majd a negyedik mentorprogram is. 🙂
  • Elkezdődött a játék, az oknyomozó cikk állításainak tény-vélemény-sejtetés-pletyka kategorizálásaival. Kifejezetten nem egyszerű eldönteni néhol [:blush-smiley:]

#MészárosLőrinc #EszékiFutballcsapat

lapok_tih_2

(Transparency International Magyarország)

  • Félidő van és a kérdőív tizedénél tartunk! 😀 Jó, hát mégiscsak az a kérdés, hogy mit tekintünk ténynek.

#FontosKérdések

  • Iszonyat jó a hangulat, folyamatosan újabb megvitatható gondolatok jönnek elő, láthatóan nem csak nekem fáj egy kicsit, hogy mindjárt vége.
  • Vorák Anita mondatából kiindulva kijelenthetjük, hogy nehéz “trendi, fenszi, szexi”-vé tenni az oknyomozást, és akkor még ott vannak az eddig átbeszélt jogi nehézségek is.

#OrbánViktorUtánSzabadon

  • Rövid szünet, aztán kezdődik a State of Play

#2009 #Russel Crowe #Rachel McAdams

  • Külön köszönet érte, hogy felirattal és nem magyar hanggal nézzük!

#StateOfPlay #TheBostonGlobe #SubNotDub

  • Ezek után fogalmam sincs, hogy másnap, vagy akár két nap pihenő múlva, hogy lehet visszatérni a napi rutinhoz.
  • Oroszi Babett (RTL) moderálásával elkezdődött az est utolsó programja, itt van Hadházy Ákos is.
tih_3

(Transparency Inernational Magyarország, balról jobbra a képen Oroszi Babett, Becker András, Martin József Péter és Hadházy Ákos látható)

  • “Rendszerszintű korrupciós járadék.” van a főként uniós pénzből megvalósuló beruházásokon, körülbelül 30 százalék – jegyzi meg Martin József Péter
  • Előkerült ez a tanulmány is a korrupcióról, ne ijedjetek meg, de matematika van benne.
    #CRCB #korrupció
  • Magyarországé a 2. legnagyobb arányú uniós pénzfelhasználás az EU-ban – mondta Hadházy. És ha hozzávesszük, hogy [1/2]
  • emellett az állami beruházások 95% EU-s pénzből van, kijelenthetjük, hogy a gazdaságot ma csak ez tartja életben [2/2]
  • Figyeljétek majd a híreket, Becker Andrásnak és Hadházy Ákosnak is lesz egy-egy 500 millió Ft elsíbolásáról szóló, felháborítóan nevetséges sztorija.
  • Mindennek vége szakad egyszer, köszi @TIHungary, fontos és nagyon jó hangulatú esemény volt!

A borítóképet, a többihez hasonlóan ahol jelezve van, a Transparency International Magyarország bocsátotta rendelkezésünkre.

/Bagyinszki Dániel/

Médiaprojekt Tamperében – Connected Neighborhood

2016. 06 22

Három Metropolitan-hallgató, Szuchy Brigitta, Bagyinszki Dániel, Tábori Ádám és Kecskés Tibor oktató vett részt a Finnországban megrendezett iWeek-en. A hallgatók Dr. Kiss Ferenc tudományos rektorhelyettes támogatásával utaztak Tamperébe.  Workshopokon  és konferencia előadásokon is vállaltak szerepet. Beszámolónkban az eseménysorozat programjairól és eredményeiről, valamint a megélt élményekről mesélünk.

Tízfokos finn tavasz

Amint Tamperében a repülőtérre értünk, fél lábbal már a workshopon voltunk. Ugyanis az egyik tanárnő, Fanny Niemi-Junkola, kijött értünk autóval, hogy időben érjünk be az egyetemre. Ennél hirtelenebb környezetváltozás csak úgy lett volna lehetséges, ha a gép rögtön az egyetem parkolójában száll le. Akkor viszont kimaradt volna az odavezető út gyönyörű, változatos látképének élménye.

  • fa, fa, fa, tó, fa, fa, fenyő, fenyő, tó, fenyő, fa, fa, fa, fenyő

A 10 fokos finn tavasz gyorsan felébresztett, pedig nagyon fáradtak voltunk a hajnal hármas kelés és a háromórás repülőút után. Éberségünk úgy nőtt, ahogy az órák teltek, jó társaság esetén mind tudjuk, hogy működik ez.

  • Tényleg mindenki nagyon kedves és segítőkész volt, át is lendültünk, nem kicsit, de az éberségi szint legfeljebb az 5-öt érte egy 10-es skálán.

Az egyetem minden várakozáson felül modern és szép. Mintha egy másik világba csöppentünk volna. Minden színes, egyedi, kreatív. Bőven el volt látva technológiai felszerelésekkel és ordított róla, hogy itt aztán tényleg gyakorlati képzést kapnak a hallgatók.

  • Nem tudtuk eldönteni, hogy most tényleg egy egyetemen vagyunk vagy egy scifi film forgatásán. Azta, az ott tényleg egy moziterem?

A projekt részeként feltérképeztük az egyetemet körülvevő szomszédságot. Hiszen a Connected Neighborhood projektek, ahogy a 8. kerületben is Budapesten, erről szólnak: az egyetemek vérkeringésébe kapcsolt helyi lakosokról.

  • Itt tényleg mindenhol csak fa és panel van? És hol vannak az emberek?

Hamar rájöttünk, hogy miért fontos arculatot adni a környéknek, ez az ötlet aztán feltöltött minket energiával.

  • Egyébként tényleg!

Ekkor mi már azért tudtuk, hogy a finnországi Tamperében megtartott kilencedik iWeek, két napnyi workshopot, egy napnyi konferenciát és öt napnyi kalandot tartogat számunkra. Szóval muszáj volt még többet kávéznunk, és kipihenni magunkat a következő napra.

  • Ráér az alvás, 5-6 órával is kipihentek leszünk, ha meg nem, ott a jó kis kávé a szálláson … Na ne már, hogy ilyen koffeinmentes, béna kávé van!

 

Zombi-üzemmódban

Tulajdonképpen éberen és üdén álltunk neki a második napnak is.

  • zombi-üzemmódban

 Az viszont mindenképpen tény, hogy a már ismerős arcok kedvessége és nyitottsága mindannyiunkra nagyon jó hatással volt. A Connected Neighbourhood workshop keretében a téma két nagy öregjével dolgoztunk, Indré-vel és Graham-el, akik azok között vannak, akik elindították ezt a programot két évvel ezelőtt. A környékről a finn Mikael Ala-Ketola, Katariina Karppinen, Hironori Yokochi, Pauliina Ounila, Tuomo Joronen és Sini Makelainen dolgozott a workshopon, Rosan Vloedgraven, Ymkje Veenstra, Angela Dekens, Loes Gorseling és Baz Laarakkers erősítették a csapatot a holland oldalról és nem mellesleg Szuchy Brigitta, Tábori Ádám és Bagyinszki Dániel, a Metropolitanről.

  • Minden erőnket összeszedve próbáltuk bizonyítani, hogy igenis a magyar lányok a legszebbek. Illetve, hogy a magyar emberek a legkreatívabbak.

Végül egész jó terveket raktunk össze. A bemutató jól sikerült, az interaktív standunk egy frekventáltan látogatott közösségi helyen volt kitelepítve, így az arra járók, személyesen tapasztalhatták meg, mi hogyan láttuk a Tesoma-városrészt. Azóta kiderült, hogy a projektünk eredményét egy helyi önkormányzati képviselő is megnézte, akinek tetszettek az ötleteink.

  • Az igazság az, hogy habár a magyar lányok a legszebbek, kreativitásból az összes résztvevő csillagos ötöst kapott.

A workshopról készült prezentáció az alábbi linken tekinthető meg: itt

Screen Shot 2016-06-22 at 14.14.54

Este egy koncertsorozaton és egy performance-on vettünk részt az egyetemen. Mégsem ez volt a legnagyobb élmény, hanem a konferencia teremnél lévő szuperVIP szauna-parti. Virslisütés a tanári szobában beltéri tűzrakóhelyen és szaunázás kifulladásig.

  • Ingyen sör!!!!!!! Ingyen kaja!!!!! Nagyon későn hazaérés, kevés alvással, másnap előadásokkal.

Screen Shot 2016-06-22 at 14.16.24.png

A konferencia

Pénteken a csapat egyik fele a passzív (de fontos) részét képviselve az eseménynek, hallgatta az előadásokat, míg a másik fele az aktív feladatot elvállalva előadást tartott a konferencián. Kecskés Tibor tanár úr előadása a spontenaitás építészetben megnyilvánuló példáival mutatta és méltatta az emberi kreativitást a legkülönbözőbb helyekről, többször is olyan filozófiai kérdéseket megpendítve, amit állíthatom, mindenki szívesen hallgatott volna bővebben is, de sajnos a nap rövidsége miatt erre nem jutott idő. Tábori Ádám pedig, egyetemünk másodéves hallgatója, az elmúlt egy évét felölelő projektjéről beszélt, aminek témája a menekültek voltak. A menekültválság a Connected Neighborhood project egyik hangsúlyos kérdése is. Ádám fotós és az általa készített fotókkal és videókkal illusztrálta Törökországtól Calais-ig bemutatva, Európa egyik legfontosabb jelenlegi kérdését.

  • Minden elfogultsággal mondhatom, hogy a legérdekesebb és legfontosabb előadásnak járó pusztán képzeletbeli díjat is elhoztuk.

A kapcsolatépítés egy lassabbnak mondható délutánt követően, este folytatódott a város talán egyetlen olyan kulturált helyén, ahol nem volt belépő.

  • Végre egy jó hely! Fura dolog ez a fizess belépőt, hogy fizethess az alkoholért hozzáállás a kocsmáknál, de megvan a helyünk.

A csapat egységét mi sem építette jobban, hogy kettévált kis négyesünk és így, immár duplázva a frontot derítettük fel csapatainkkal a környéket. Majd amikor hajnalban a második bulihely is elesett, már együtt sétáltunk vissza a másnapi, vidámparki kirándulásunkra.

  • A világon még senki nem tartotta jó ötletnek a hajnal négykor való ismerkedést a várossal, mikor „másnap” 75 km/h-val fog suhanni fejjel lefelé. Reggel már mi sem.

 

Szabadnap

A hétvégére való tekintettel úgy döntöttünk, hogy pont jó lesz, ha minimum egy órával később indulunk el, mint terveztük, de még így is kényelmes volt a sétával elkövetett odaút, még akkor is, ha volt, aki kételkedett a hely „vidám” részével kapcsolatban a látogatásunk elején.

  • Most komolyan… van bárki, aki nem kételkedett volna három óra alvás és fejenként három liter sör elfogyasztása után?

 Miután az első kör megvolt, felültünk mindenre, ami nyitva volt és egy kicsit is izgalmasnak tűnt. Gyorsan mentünk azért még egyet, a biztonság kedvéért.

  • Meg még egyet, meg még egyet, meg még egyet… Jó volt, na.

A helyi annyit-eszel-amennyit-tudsz kajáldában a hely nevéhez illően cselekedtünk, majd némi pihenés után felmentünk a toronyba, ahol a forgóétterem volt és nem mellesleg csodálatos kilátás; nemcsak a várost, de az egész környéket beláttuk. Érdekesség, hogy bár messze a toronylift volt a leggyorsabb aznap kipróbált eszköz, amivel utaztunk, mégsem jutott eszünkbe sikítozni rajta.

  • Bezzeg az U-alakú játékon, ami a súlytalanságba dobált minket és ráadásul még forgott is, azon igen, mint akinek kötelező volt.

Kissé felkészületlenül ért minket az esti gyülekező, amikor szőrt indultunk keresni a kutyaharapásunkhoz és hirtelen mindenki tengerészsapkában vonult a híd irányába, majd egy kihangosított bemondó egy tűzoltóautó kosarából pár bevezető mondat után elénekelte a himnuszt, aminek végeztével azonnal pezsgők százai folytak a nyakunkba, mert mint később kiderült a tavaszünnep kellős közepébe csöppentünk. Utólag azt is megtudtuk, hogy náluk ez nagyobb ünnep, mint az itthoni Szilveszter.

  • Bánni persze egyáltalán nem bántuk a dolgot, végül is mi jobbat lehetne egy utolsó estére kívánni, mint a a helyiek legnagyobb ünnepségét?

Amit aztán annak rendje és módja szerint, ki szolidabban, ki ünnepibb hangulatban meg is tartott.


Búcsú Tamperétől

Ezen a ponton szeretnénk megjegyezni, hogy Tampere egyébként gyönyörű és élettel teli. Kiderült, hogy első nap azért nem találkoztunk sok helyi lakossal, mert az egyetemi kampusz a külvárosban van. A belváros viszont, fiataloktól hemzsegő, színes helynek bizonyult. Ráadásul az egyik napról másikra történő 20 fok hőmérsékletemelkedés még intenzívebbé fokozta az élményt.

  • Tulajdonképpen nem nagyon akartunk hazajönni, ez az igazság.

Úgyhogy eldöntöttük, hogy felkeresünk egy nagyon menő szaunázós helyet, amely egy erdő szélén van, közvetlenül egy tó mellett. Zseniális atmoszféra, kolbász sütögetés a parton és lubickolás az ötfokos vízben.

  • Fura, mert nem esznek kenyeret a kolbászhoz, így kissé nehéz volt a csípős falatokat lenyelni. A vízben lubickolás meg körülbelül 5 másodpercig tartott.

Ezután visszamentünk a belvárosba, és leültünk a partra a bőröndjeinkkel.

  • Jah igen, előtte az erdőn is végig kellett húznunk a bőröndöket, mert ugye a szállást tízig kötelező volt elhagyni.

 Ennek megfelelően majdnem le is késtük a gépet. Senki nem számolt vele, hogy hétvégén nem közeledik a reptéri transzfer busz, és olyan kellemes volt a napfényben ücsörögni, hogy csak nyugalomban vártuk a „következő biztos jön” buszt.

  • És vártuk, és vártuk, és vártuk… míg végül inkább megkérdeztünk egy helyit, hogy „namostmáraztánmégismeddigmég”?

 Végül taxival kényszerültünk a reptérre menni, ami szerencsére barátságos árakon vitt minket a húsz kilométeren keresztül.

  • Már amennyire négy diák BKV bérlet ára barátságos lehet. (Mi sem szeretjük a matekot.)

A hazaút kellemesen telt, de őszintén szólva nem voltunk annyira vidámak. Hatalmas élmény volt ez a néhány nap. Megszerettük a helyieket, a várost, az egyetemet, és úgy általában mindent.

                                                                                                       /Szuchy Brigitta és Bagyinszki Dániel/

Az újságírás nem haldoklik

2016. 06 20

Az újságírás nem haldoklik. Ellenben SOKKAL gyorsabban változik, mint azt sokan megértenék.

A New York Times okos döntést hozott, amikor Jim Rutenberg-et tette meg a média témában az új vezető írójának. Rutenberg legutóbbi írása, a hírek jelenleg végbemenő buzzfeed-esedéséről és arról, hogy miként muszáj/kellene megváltoznia az újságírásnak, igazán jó olvasmány volt. És, bár korántsem értek egyet minden szavával, úgy gondolom, hogy tartalmaz valami kiemelkedően fontosat arról, hogyan kellene megváltoznia az újságírásnak.

Rutenberg az író, Jim VandeHei-t, a Politico társalapítóját idézi: ,,Az újságírók ölik meg az újságírást.” A szöveget bevallottan provokatívnak szánta VandeHei. Ezt, szerinte azzal érik el, hogy makacsul ragaszkodnak a régi, jól bevált módszerekhez. 50 egymással versengő, de lényegében ugyanolyan sztorival állnak elő egyidőben, olyan történésekről, mint a legutóbbi elnökjelölti beszéd vagy egy 700-szavas jelentés a szállítói költségvetési tárgyalásokról. ,,Volt idő, amikor nem tudtuk, hogy vajon elolvassák-e az emberek azt a 600 szavas cikket a szállítói haszonkulcsokról vagy sem, de ez ma már nincs így” – mondja VandeHei. ,,Nem gondolnám, hogy engednünk kéne az olvasót minden téren dönteni, itt inkább arról van szó, hogy egy okos, agresszív és a jövőbe tekintő médiavállalat arról fog írni, amit ő és az olvasói is fontosnak tartanak.”

És ez itt a lényeg. De, hogy ténylegesen megértsük miről is van szó, lépjünk most egyet hátra. Gondolkodjunk úgy, hogy az újságírás alapvetően három kategóriába sorolható. Az első a ,,Mi van”, a második a ,,Miért volt”, a harmadik pedig a ,,Mi történik” kosara.

Az első, ,,Mi van” kategóriába tartoznak azok a lényegre koncentráló írások, amik csak arról szólnak, hogy mi történt. ,,Tűz volt ma a Nyolcadik és az Elm utca sarkán. Senki sem sérült meg.” És ennyi. A következő kosárban, a ,,Miért volt”-ban, a nyilvánvaló ,,miért történt” és a ,,miért is számít” kérdéseké a főszerep. Ezek mutatják meg az olvasóknak, hogy ez már a harmadik tűzeset volt ugyanitt és a rendőrség gyújtogatás gyanújával nyomoz. A ,,Mi történik” kategóriája pedig azzal foglalkozik, hogy hová tart a történet, mire érdemes még figyelmet fordítaniuk a téma iránt érdeklődőknek. A tűzoltóság a lakosság segítségét kéri, hogy jelentsék, ha hasonló tűzesettel találkoztak, mint ami a Nyolcadik és a Elm utca sarkán történt -satöbbi, satöbbi.

(Az eredeti “What”, “So what” és “Now what”, kategorizálását a híreknek nem én találtam ki, hanem Erik Rydholm, aki a ,,Pardon the Interruption” producere és egyben hatalmas zseni.)

Az idők kezdetétől, egészen nagyjából tíz évvel ezelőttig, az újságok az idejüknek és eszközeiknek a 95 százalékát arra használták, hogy az első kosárba eső tartalmakat gyártsanak. Ez volt az, ami hírszolgáltatóvá tett valakit – a képesség, hogy jobban és több embert kiszolgálva tudd elmondani, hogy ,,Mi van”. Működött. Az internet előtti korszakban – és azelőtt, hogy darabjaira hullott volna a tömegeket elérő médiaszolgáltatók egyeduralma – az emberek korlátozott számú helyről értesülhettek arról, hogy ,,Mi van” (úgy mint, a Washington Post, a New York Times, CBS, ABC, AP, NBC, és a többiek), így ha egy voltál közülük, mindened megvolt.

Aztán amikor megjelent az internet, minden megváltozott. A ,,Mi történt”-et megkaphatta az ember majdnem bárhonnan, akár másodperceken belül, ha rákeresett a böngészőjében. A Google News felemelkedése, mint látogatottság-aggregátor annyit tesz csupán, hogy azt, hogy az emberek honnan kapják meg a ,,Mi történt”-et, egy algoritmus kezébe került. Ugyanez vonatkozik a Facebook-ra és szinte minden más, megosztásra épülő részére a webnek.

Egyszerűen fogalmazva: a ,,Mi van” elkezdte fokozatosan elveszteni az értékét az átlag olvasó számára. (Természetesen vannak teljességgel nyilvánvaló kivételek ez alól a folyamat alól – például amikor egy olyan megnyilvánulással vagy egyedi tartalommal jelentkezik az újság, mint például a Washington Post ezen cikke, amiért megkapta a Pulitzer díjat.)

Ahogy a ,,Mi van” elvesztette régi fényét, úgy emelkedett a ,,Miért volt” és a ,,Mi történik” az olvasó szemében. Hirtelen az emberek nem csak egy elnöki vitáról akartak olvasni, hanem annak a vitának az elemzéséről is. Ráadásul egyidőben azzal, ahogy a hír megjelent róla. Nem akartak másnapig várni, hogy megtudják ki teljesített jól és ki nem. Azonnal fogyasztani akarták. És ez duplán igaz bárkire, aki 30 alatt van.

A növekvő érdeklődés pedig az elemzések, a pontos kontextusba helyezés és a kommentárok iránt, a ,,Mi van”-ról, megmagyarázza az óriási népszerűségét az olyan műsoroknak, mint a ,,The Daily Show” és a ,,The Colbert Report”. A Comedy Central ráérzett arra, hogy az emberek ma többet várnak a hírektől, Dan Rather, Tom Brokaw és Peter Jennings ideje lejárt.

Ellenben, ahogy VandeHei jól diagnosztizálja, a szerkesztőségek, az esetek többségében megküzdöttek – és küzdenek ma is – azzal, hogy kövessék a változást az olvasóik fogyasztási szokásaiban. Óriási mennyiségű pénz és idő megy még mindig el arra a ,,Mi történt”-re, ami csak akkor kap jelentősebb figyelmet, ha egy algoritmus vagy egy olyan véleményvezér, mint Matt Drudge kiemeli a többi 1000 ,,Mi történt” cikk közül.

Nem azt mondja ezzel, hogy a ,,Mi van” nem számít többé. Mert igenis számít. Méghozzá sokat. A híreknek ez adja a gerincét – nélküle az egész összedőlne. Én sem azt javaslom ezzel, hogy ne fordítsunk kellő figyelmet és pénzt a ,,Mi van” kérdésre. Inkább azt gondolom – és szerintem ebben VandeHei is egyetértene – hogy frissítsük fel ezeknek az elosztását. Nincsenek számszerűsítve a javaslataim, de mondjuk 50 százalék ,,Mi van”, 25 százalék ,,Miért volt” és szintén 25 százalék ,,Mi fog történni most” nem tűnik rossz közelítésnek ahhoz, hogyan kellene egy mainstream híroldalnak viszonyulnia az erőforrásai elosztásához. A nemrég vagy újonnan érkezők pedig még inkább a két utóbbi kategóriát fogják, és azt is kell favorizálniuk.

A média jövőjével kapcsolatos vitákban a fentebb írtak szinte minden alkalommal elvesznek. Abban a mederben folynak ezek a beszélgetések, mintha ez egy mindent-vagy-semmit szituáció lenne. Vagy azt mondod el, hogy ,,Mi van” vagy arra használod fel az idődet, hogy gumigyűrűket pakolsz egy görögdinnyére és optikai illúziókból kovácsolsz váratlan látogatottsági mutatókat. Ez hibás hozzáállás, ami pont azt a párbeszédet fojtja el, amire most az újságírószakmának óriási szüksége lenne.

A helyes hozzáállás pedig: hogy mindegyik kategóriát használnunk kell az újságírásban. De ahogy a ,,Mi van” olvasóközönségét egyre nehezebb és nehezebb megfogni (és azon kívül, hogy sokkal kevésbé tartogat örömöt beszélni róla, kevésbé jövedelmező is), meg kell értenünk, hogy a legjobb módja az emberek rászoktatásának a tartalmunkra az, hogy több időt és energiát fektetünk az újságírás ,,Miért volt” és ,,Mi történik” kérdéseire.

Forrás: Washington Post                                                                                   /Bagyinszki Dániel/